Hirdessen itt

Egy kicsit átrendezte a tájat az ittas hajdúböszörményi traktorista


A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.


Traktorral közlekedett egy helyi férfi Hajdúdorog belterületén 2020. november 14-én kora hajnalban, mikor haladása során letért az úttestről, nekiütközött egy szemetesnek, majd egy kerékpártárolónak, végül pedig egy fának – írja a police.hu.

A balesetben a sofőr nem sérült meg, de a járműben anyagi kár keletkezett. A helyszínre érkező rendőrök a férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredménnyel zárult, ezért további mintavételre előállították.

Az eljárás során beszerzett igazságügyi vegyészszakértői vélemény alapján szervezetében bűncselekményi értékhatárt meghaladó etilalkohol-koncentráció volt.

A rendőrök megállapították azt is, hogy a járműszerelvényt a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta. A helyi lakos ellen jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait átadta az illetékes ügyészségnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések