Hirdessen itt

Debreceni szerző írta a legjobb novellát


Egy 1500 leütésnél nem hosszabb, egyperces Jókai-paródiát kellett megírni.


Februárban, annak is szinte a közepén, 18-án ünnepeljük a Magyar Széppróza Napját 2018 óta. Erre az alkalomra a Magyar Írószövetség Kárpát-medence-szerte programokkal készül. A Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott gálaest egyik csúcspontja idén is a novellaíró verseny volt, melyen a junior kategóriában egy fiatal debreceni szerző, Szilágyi Zsófia Emma szerezte meg az első helyezést.

- Az ismert íróknak szóló verseny mellett idén junior kategóriát is indítottak, annyi könnyítéssel, hogy nekünk nem a helyszínen kellett rögtönözni. Egy 1500 leütésnél nem hosszabb, egyperces Jókai-paródiát kellett megírni.

Szilágyi Zsófia Emma neve ismerősen csenghet a színházat kedvelők számára, több darabban is láthatta a közönség az elmúlt években. Játszott a John Lennon életét megidéző, A Mindenségen át című produkcióban, de a Csokonai Színház operájában, A varázsfuvolában és a Mesterkurzusban is, valamint a Nyilas Misi extázis, vagy az Übü FC című előadásokban is.

Egy ideje napjait az írásnak szenteli, elsősorban a próza világa érdekli.

- Szeretek mesélni, szeretem a misztikumot, a zsonglőrködést a realitásokkal, a szürreális elemekkel.

A történetek érdekelnek, nem a metaforák.

Érdekes a 21. században fiatalként az irodalommal foglalkozni, mivel nehéz is, meg nem is. Az író egyszerre filozófus és humorista is – jegyzi meg. – Nekem nagyon fontos, hogy az emberek szórakozzanak a írásaimon, a tanulság, a nevelés számomra már másodlagos. Az ihlet szerintem különben csak egy mellékes dolog, az írás, főleg a próza, kemény meló. Élvezem, hogy az írásnál minden felelősség az enyém, szemben azzal hogy a színházban másért, másokért is felelősséget kell vállalni.

Zsófi nemcsak írni szeret, olvasni is: főképpen a dél-amerikai írók világa áll közel hozzá, de a nagy magyar klasszikusokat is nagyon szereti: Mikszáth Kálmánt, Jókai Mórt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések