Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bozótvágóval vágta haragosát


Előbb lefújta gázspray-­vel, majd addig ütötte a macsétával, ameddig csak bírta.


Súlyos sérüléseket okozhatott haragosának az a férfi, akinek letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és a sértett férfi korábbról ismerték egymást. Január 27-én Encsen az utcán találkoztak, és vitatkozni kezdtek. A vita hevében a gyanúsított a nála lévő spray-vel a sértett arcába fújt, majd egy bozótvágó késsel többször fejen ütötte. A sértett a földre esett, azonban a gyanúsított további csapásokat mért a fejére és hátára. A csapások ellenére a sértettnek sikerült felállnia, és menekülni kezdett, azonban a gyanúsított követte, és hátulról még egyszer a fejére sújtott.

A sértett számos mély vágott sérülést szenvedett, melyek várhatóan 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülések. A gyanúsítottal szemben testi sértés és garázdaság miatt indult eljárás. A cselekmény akár 4 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság döntését a gyanúsított nem fogadta el, fellebbezést jelentett be.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések