Hirdessen itt

Bővült az E.ON e-flotta szolgáltatása


Bővíti e-flottájának kínálatát az E.ON Hungária Csoport, a szolgáltatásba bekerült az egyik legmodernebb elektromos autó, a Volkswagen ID.3 is, jelentette be az energiavállalat, a Porsche Hungaria és Mercarius Flottakezelő pénteken Zsámbékon, közös sajtótájékoztatón.

Az E.ON Hungária Csoport 2017 óta kínál vállalkozások és önkormányzatok számára e-flotta szolgáltatást havidíjas konstrukcióban. Az energiacég flottájában már 19 típusú, tisztán elektromos autó közül lehet választani, a kisméretű, városon belüli közlekedésre tervezett autóktól kezdve a haszongépjárművekig. A flottaszolgáltatásban már csaknem 150 elektromos gépjármű vesz részt.

Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport igazgatóságának tagja elmondta, hogy az E.ON E-flottájában lévő autók az elmúlt években csaknem 3 millió kilométert tettek meg, ezzel 273 tonnával csökkentették a levegőbe jutó szén-dioxid mennyiségét. A mostantól megrendelhető ID.3 nagy teljesítményével és akár 426 kilométer hatótávolságával új minőséget hoz az elektromos autók kínálatában - jelezte a cégvezető.

Jamniczky Zsolt kitért arra, hogy januártól vállalatuk nyilvános e-töltőin ezentúl zöld árammal tölthetik fel a járműveiket az e-autósok, az e-flotta ügyfeleknek pedig egy éven keresztül 15 százalékos kedvezményt ad a mindenkori töltési tarifából a cég. Az E.ON ügyfelei országszerte több mint 200 töltőponton használhatják a cég e-töltőit - tette hozzá. Rónai-Horst László, a 100 százalékban magyar tulajdonú Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezető igazgatója méltatta, hogy a három cég kooperációjával újabb fejezet nyílik az e-flotta bővítésében.

Németh Balázs a Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy importőrként aktív részesei az együttműködésnek. Tájékoztatott arról, hogy 2020-ban a Volkswagen márka elektromos autóiból helyeztek a legtöbbet forgalomba a magyarországi piacon, szám szerint 547 gépkocsit. "Cégünk mindig is úttörő szerepet töltött be a magyar autópiacon, és az e-mobilitásban is erre a szerepre törekszünk" - fűzte hozzá az ügyvezető igazgató.

A rendezvényről kiadott közlemény szerint egyre több elektromos meghajtású autót használnak a magyarok. Tavaly év végére Magyarországon a zöld rendszámos járművek közül a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 12 és fél ezret, 2021 januárjának végére pedig már a 13 ezret is - olvasható a közleményben. Európában a koronavírus-járvány következtében az újautó-eladások száma 2020-ban drasztikusan csökkent, ugyanakkor az elektromos autók piacán dinamikus volt a növekedés - tették hozzá.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések