„Szörnyű, ha álmából erre ébred az ember!” - papucsban várakoztak a kimenekített lakók a folyosón.


Két autó is kigyulladt Óbudán szerda hajnalban, miután hajléktalanok felgyújtották a mellettük álló szelektív szemétgyűjtőket. Az égő műanyagtól akkora volt a füst, hogy ki sem láttak az ablakon a lakók. A felsőbb emeletekről papucsban terelték ki lakásaikból a tűzoltók az embereket.

Telefonjaikkal fényképező emberek ácsorogtak szerda délelőtt az óbudai Miklós utca 11. alatti panelház előtt, ami nem csoda: sokkoló a látvány. Hajnalban ugyanis hajléktalanok felgyújtották a ház elé kikészített szelektív hulladékgyűjtőket, a lángok pedig két autóra is átterjedtek. A hatalmas tűz a panelházat is összekormozta, a tízemeletes ház a hatodik emeletig fekete lett. A kiérkező tűzoltók elkezdték végigjárni a házat, hogy ellenőrizzék, melyik lakásba szivárgott be kintről a füst.

Egy bácsi végigaludta az ablaka alatti robbanást

A legérintettebb lakás tulajdonosa, Valiskó bácsi csak a tűzoltók kopogtatására ébredt fel. Folyosóját egy kulccsal zárt vasráccsal zárta le, így a tűzoltók ezen nem tudtak átjutni, amíg Valiskó bácsi be nem engedte őket. „Kérték, hogy nyissam ki a lakásom ajtaját. Látták, hogy oda nem ment be a füst, akkor arra kértek, hogy zárjam be az ajtót és mindenképpen maradjak benn. Én a durranásból semmit sem hallottam, sikerült átaludnom az egészet, csak a tűzoltók kopogására ébredtem” – mesélte a bácsi. „Nem lehetett kilátni az ablakon, akkor füst volt!” – tette hozzá.

„Akkora durranás volt, hogy kiugrottam az ágyból”

Egy férfi a munkatársunknak azt mondta, akkora durranás volt, hogy kiugrott az ágyból. Egy másik hölgy az ötödik emeleten lakik, ő is a durranásra ébredt. „Szörnyű, hogy álmából ilyenre ébred az ember! Nagyon ijesztő volt, a szemközti ház ablakaiban tükröződött a hatalmas tűz. Gomolygott fel az emeleti lakásokba, nagyon büdös volt. Szerencsére mostanra ki tudtam szellőztetni” – idézte fel a történteket. A felsőbb emeletekről körülbelül 50 lakót vittek ki lakásaikból, ők a folyosón várakoztak, nem kellett az épület elé lemenniük.

Katasztrófaturisták lepték el a környéket

Szerda délelőtt még mindig rengeteg lakó érkezett a szomszéd házakból, akik sem a tüzet, sem a tűzoltókat nem hallották. „Most sétáltam le, és láttam meg a roncsot” – mondta egy férfi, aki az összekormozódott ház látványát egy úristennel nyugtázta. A szemközti oldalon is emberek fotózgatták a házat és a kiégett autókat, mint valami turistalátványosságot.

Rettegnek a lakók a hajléktalanoktól

Valiskó bácsi azt mondja, a házban azt beszélik, egy részeg hajléktalan lehetett a gyújtogató. „Sajnos ez itt egy ismeret probléma, ide a lépcsőházba is bejárnak, az épületeket összekötő folyosón szokták meghúzni magukat. Fogalmam sincs, hogy engedhetik meg, hogy kinn legyenek éjszaka!” – mondta. Arról is beszélt, hogy a közelükben lévő, Flórián téri aluljáróban is rengeteg hajléktalan él. „Látni az összetekert matracaikat, amiket aztán majd éjszakára elővesznek” – számol be a problémáról.