Stummer János közösségi oldalán posztolt bejegyzésében fejezte ki rosszallását amiatt, hogy a magyar kormány anyagilag támogatta a Marosszentgyörgyön felépült létesítményt.
Mi a közös a Baleseti Intézetben és a székelyföldi műjégpályában? Mind a két helyen kabátban kell lenni, és mind a kettőt Ön fizeti
– olvasható a budapesti Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki tisztségét betöltő honatya posztjában. Az ellenzéki politikus – akinek egyébként a román–magyar határ menti Békés megyében található a választókerülete – ezzel egyrészt a Népszava című magyarországi ellenzéki napilap szombaton közzétett cikkére utalt.
Ebben az áll, hogy kabátban és sálban dolgoznak az orvosok és a nővérek a budapesti Baleseti Intézetben, mert az extrém hidegben kifűthetetlenné vált az épület. A cikkből egyébként nem derül ki, hogy ki az egészségügyi intézmény fenntartója, kinek kellene finanszíroznia a nyílászárók cseréjét, hogy ne csökkenjen drasztikusan a hőmérséklet az épületben.
Stummer János másrészt azt sugallja, hogy ilyen körülmények között a magyar kormánynak nem kellett volna pénzt adnia a Marosvásárhely szomszédságában létesült sátortetős műjégpályára. Mint arról beszámoltunk, a vasárnap Marosszentgyörgyön felavatott létesítményt a Mens Sana Alapítvány építette a magyar kormány 264 millió forintos támogatásával. Az új fedett jégpályán román, magyar, roma és szász gyermekek sportolhatnak együtt és tanulhatnak egymástól.
A Jobbik képviselője egyébként nem először bírálja a budapesti kormányt a határon túli magyarság támogatása miatt. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd szószólóihoz hasonlóan tavaly tavasszal élesen bírálta az Orbán-kabinetet, amiért védőfelszereléseket – elsősorban védőmaszkokat – juttatott a külhoni közösségeknek, így Erdélybe is.
Nem örülök annak, hogy a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket juttatott a kormány határon túlra
– idézte Stummer János tavaly áprilisi országgyűlési felszólalását az Origo portál. Az ellenzéki politikus akkor úgy fogalmazott: Magyarország nem osztozik a külgazdasági és külügyminiszter (Szijjártó Péter – szerk. megj.) örömében, hogy a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket juttatott külföldre a kormány. „Az emberek idehaza tartanák ezeket a készleteket” – jelentette ki Stummer.
0 Megjegyzések