Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megölte két ismerősét egy szegedi férfi


Megölte két ismerősét szerdán egy szegedi férfi, a rendőrök a gyanúsítottat rövid időn belül elfogták - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.


Szabó Szilvia elmondta, a férfire szerdán 20 óra után figyeltek fel körzeti megbízottak a belvárosban, és a kijárási tilalom megszegése miatt igazoltatták.

A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve a ruházatán lévő vérszennyeződés. Kérdőre vonták, ekkor elmondta, nem sokkal korábban megölte két ismerősét.

A rendőrök megállapították, hogy a feltételezett elkövető egy szegedi kiserdőben bántalmazta, majd késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfiakat, hogy mindketten a helyszínen meghaltak - közölte a szóvivő.

A nyomozók a 31 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Ellene több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - tudatta a százados.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések