Hirdessen itt

Vas Kata Blanka Belgiumban nyert terepkerékpáros versenyt


Vas Kata Blanka megnyerte a belgiumi Ethias Cross terepkerékpáros (cyclocross) sorozat szerdai futamát.


A Bredenében rendezett viadalon a cyclingnews szakportál beszámolója szerint a 19 éves magyar bajnok úgy is több mint egy perccel előzte meg a másodikként célba érkező, egyaránt háromszoros világ- és Európa-bajnok belga Sanne Cantot, hogy egyszer elesett. A velo.hu tudósítása kiemelte: magyar versenyző még sosem nyert belga versenyt a szakágban, amelynek viadalait néhány kilométer hosszú körpályákon rendezik, a versenyzők földutakon, füves területeken és aszfalton, továbbá különböző mesterséges és látványos akadályokon keresztül haladnak.

Vas három szakágban is a legjobbak közé tartozik az U23-asok között, idén cyclocrossban és hegyikerékpárban is vb-ezüstérmes volt a korosztályban. A felnőtt mezőnyben is rendre bizonyít, a terepkerékpáros világkupa-sorozatban a negyedik helyen áll, az országúti mezőnyversenyben és hegyikerékpárban is ő a felnőtt magyar bajnok.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések