Hirdessen itt

Jónak lenni jó! - Folyamatosan érkeznek a felajánlások


Folyamatosan érkeznek a felajánlások a közmédia jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó javára, amelynek idei kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány. Vasárnap kora délutánig több mint 116 millió forint felajánlás érkezett, számos cég is részt vesz az adakozásban.

 A műsorban elhangzott, hogy az idén a kampány támogatói autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá. Az Autista Mintaház - Diagnosztikai és Terápiás Centrum kivitelezésében jelenetős szerepet vállal a Leier cégcsoport és a Kulcsár Építész Stúdió is.

Márton László, a Leier Autó ügyvezető igazgatója a műsorban elmondta: a Leier cégcsoport 35 éve van Magyarországon, 12 évvel ezelőtt építettek már Győr közelében egy autista házat, fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás. Kiemelte: a teljes építőanyag-szükséglettel fogják támogatni az autista ház építését. Felajánlásuk összege 15 és 20 millió közötti piaci értéket képvisel.

Kulcsár János, a Kulcsár Építész Stúdió vezetője elmondta: tervezőirodájuk minden évben támogat egy-egy, jellemzően gyerekeken segítő alapítványt. Egy éve vették fel a kapcsolatot az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal, mára elkészült a fejlesztési koncepció, jelenleg a mintegy 1100 négyzetméter alapterületű mintaháznak az engedélyezési tervei készülnek. Hozzátette: a legújabb hír szerint egy kerti pavilonépület is megvalósul, amelyre a Leier cégcsoport nyújtja a támogatást. A tervezési támogatás szintén 15 és 20 millió forint közötti összeg - mondta.

Gubcsó Balázs, az Együtt az Autistákért Alapítvány kuratóriumi tagja kiemelte: a csütörtöki bejáráson a helyszínen merült fel, hogy a kerti pavilonban a mintaházon belül egy mintalakást is kialakítsanak, ahol a családoknak bemutathatják, hogyan tudják az otthonukat úgy berendezni, hogy jobb és biztonságosabb életteret hozzanak létre a gyermekük számára.

Vasárnap a Duna Televízióban, a Duna Worldön és az M4 Sportcsatornán is látható a műsor késő estig.

Az adás ideje alatt licitálni lehet a Labrosse Dani képzőművész és a STRAND Fesztivál közönsége által közösen készített balatoni festményre, Szoboszlai Dominik válogatott labdarúgó mezére, Melocco Miklós szobrászművész Léda és a hattyú című kisplasztikájára, Benkő László egyedi tervezésű fellépőruhájára, a Herendi Porcelánmanufaktúra főnixmadár figurájára, Áder János köztársasági elnök és felesége Herczeg Anita felajánlására, egy különleges horvát sakktáblára és a Ferencvárosi Torna Club által licitre bocsátott relikviára, az FC Barcelona mezére, a spanyol labdarúgó csapat tagjainak aláírásával.

Az árverésen szereplő tárgyakról és a fix áron még megvásárolható tárgyakról a www.mediaklikk.hu\jonaklennijo oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A közmédia műsorvezetői egész nap várják telefonon a pénzbeli felajánlásokat. Mindezeken felül a 13616-as szám tárcsázásával vagy a 13616-as számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések