Hirdessen itt

Rá akarta gyújtani a házat a nőre, már a benzint is szétlocsolta

Emberölés előkészülete, valamint közveszélyokozás előkészülete miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 32 éves berkesdi férfi ellen. 

A férfi 2019. december 31-én 21 óra 30 perckor bement egy berkesdi családi házba, ahol szerelemféltésből fenyegetőzött, és arra akarta kényszeríteni az ott lakó nőt, hogy vele menjen.

Miután a nő ezt visszautasította, a férfi közölte, hogy akkor felgyújtja őt és a házban tartózkodó mozgáskorlátozott férjét is, majd több liter benzint locsolt szét a lakás padlójára, a bútorokra, valamint a nő ruhájára.

A férfi ezután megpróbálta meggyújtani a szétlocsolt üzemanyagot, azonban ez nem sikerült neki. A benzin belobbanása esetén a lakóhelyiség teljesen kiégett volna.

A rendőrök három órán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit, majd előállították a rendőr-főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság 2020. január 3-án elrendelt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések