A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Törökországban két hét után ismét majdnem 1200-zal nőtt a fertőzöttek száma

Törökországban két hét után pénteken ismét 1200-hoz közeli értékkel, 1195-tel nőtt az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közzétett táblázatból, amely szerint eddig 175 218 esetet regisztráltak.

 A korábban egyértelműen lassuló járvány új eseteinek a száma a mostani adattal felfelé mozdult el attól a 786 és 1186 közötti sávtól, amelyben május 18. óta, tehát mintegy három és fél hete ingadozott. A mutató legutóbb május 28-án járt 1200 közelében, május 29. óta pedig nem lépte át az ezret. Szerdán 922-n, csütörtökön 987-en állt.

Pénteken az előző napnál kettővel kevesebben, 15-en vesztették életüket a vírusfertőzés szövődményeiben, ami ugyanakkor szintén május 18. óta a "legkedvezőbb" érték. A járvány halálos áldozatainak száma így 4778-ra emelkedett a kis-ázsiai országban.

Az intenzív ápolásra, illetve a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma egyaránt nőtt, az előbbi 643-ról 664-re, az utóbbi 266-ről 282-re. Fahrettin Koca Twitter-bejegyzésében ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a növekedés mértéke "a várt növekedés határán van".

A gyógyultak száma 1242-vel 149 102-re emelkedett. Ők teszik ki tehát az összes eset több mint 85 százalékát, mindazonáltal a napi mutató - miként csütörtökön - alig haladja meg az új esetek számát.

A 83 milliós országban a hatóságok idáig több mint 2,54 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország május 4-től "ellenőrzött társadalmi élet" elnevezéssel átlépett a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a maszkviselésre, a másfél méteres távolság betartására és a megfelelő tisztálkodásra, tisztán tartásra épül.

A lazítások keretében nyitva tartanak egyebek mellett a bevásárlóközpontok, az éttermek, a kávézók, az óvodák, a fodrászatok, a szépségszalonok, a múzeumok, a szállodák és a strandok is. Megnyílt egyúttal a személyforgalom előtt az összes lezárt tartomány, és a múlt hétvégén már a nagyvárosokban alkalmazott kétnapos kijárási tilalom sem volt érvényben. A enyhítések értelmében a 65 év felettiek a hét minden napján elhagyhatják lakhelyüket 10 és 20 óra között, a 18 éven aluliakat érintő kijárási korlátozást pedig teljesen feloldották azzal a feltétellel, hogy szüleik kíséretében mozdulnak ki otthonról.

Az ország június 1-ével fokozatosan elkezdte újraindítani a belföldi légi közlekedést, június 11-ével pedig a nemzetközi repülőjáratokat. Csütörtökön nyitották meg a személyforgalom előtt a szárazföldi határállomások csaknem mindegyikét is, az Iránnal közös átkelőhelyek zárva maradtak.

A török egészségügyi miniszter pénteki Twitter-üzenetében úgy vélte, hogy "a vírus terjedése a hibás optimizmusból ered".

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések