A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Koman visszatért az iráni pokolba: Tombol a koronavírus, de a focista újra munkába áll

Miközben Iránban a koronavírus-járvány második hullámától tartanak, a helyi labdarúgó-bajnokságban szereplő Szepahant erősítő Koman Vladimirnek nem maradt más választása, mint visszatérnie a fertőzés által rendkívüli mértékben sújtott országba.

Ráadásul klubjának négy alkalmazottja is megbetegedett – úgy kelt tegnap útra, hogy fogalma sem volt, mi vár rá. Az ottani első osztály csapatai egy hete újra edzésbe állhattak, a liga küzdelmei pedig a nehéz körülmények ellenére a tervek szerint június 18-án folytatódnak.

– Annak örülök, hogy ismét focizhatunk és befejezhetjük a bajnokságot. Az viszont aggasztó, hogy több együttesnél vannak megbetegedések, és a tesztek során nálunk is kiderült, két játékos és két stábtag megfertőződött. Egyelőre sokkal többet nem tudok a kinti állapotokról, a saját szememmel kell majd látnom a körülményeket – árulta el lapunknak az utazás előtt a 36-szoros magyar válogatott középpályás, aki a Szepahannal a második helyről várja a folytatást.

A hatóságok tájékoztatása szerint vasárnap 2516 új esetet regisztráltak, ezzel -151 466-ra emelkedett az azonosított koronavírusos betegek száma Iránban. A betegség 63 emberéletet követelt egy nap alatt, s összesen 7797-en haltak már meg.

A járvány miatt február vége óta nem rendezhettek bajnokit, Komant és külföldi csapattársait azonban ennél jóval később, április közepén engedte hazautazni az egyesület. A játékos az elmúlt másfél hónapot szüleinél töltötte Szombathelyen. Hétfőn Bécsből, Katar érintésével repült vissza Iszfahánba, ahol a tesztek után hamarosan edzésbe állhat.

– Profi labdarúgó vagyok, szerződésem van, amit be kell tartanom – fogalmazott a focista. – Úgy tudom, a külföldi társaim közül mindannyian így tesznek. Természetesen a járvány második hullámáról szóló hírek miatt mindenki aggódik, de fontos, hogy ne kezdjünk el pánikolni.

Távol a családtól

Koman számára a legnehezebb, hogy hónapok óta nem láthatta a feleségét és két kislányukat.

– Január óta nem találkozhattam velük, a járvány kitörése óta nem jártak Iránban, jelenleg pedig Oroszországban vannak. Nehéz helyzet, de nincs mit tenni, mint átvészelni ezt az időszakot – árulta el lapunknak a futballista.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések