A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A líbiai helyzet rendezését sürgette Ferenc pápa

A líbiai helyzet békés rendezésének érdekében nemzetközi fellépést szorgalmazott Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

 Ferenc pápa hangsúlyozta, mély aggodalommal követi a Líbiában kialakult drámai helyzetet. Arra szólította fel a nemzetközi szervezeteket, valamint a politikai és katonai vezetőket, hogy meggyőződéssel és határozottan keressék az erőszak megfékezésének útját, békét és stabilitást teremtve az országban.

A katolikus egyházfő hozzátette, hogy a koronavírus-járvány tovább súlyosbította a líbiai lakosság már eddig is bizonytalan helyzetét. Ferenc pápa védelmet szorgalmazott az országban tartózkodó migránsok számára is, akik "kegyetlenségeket szenvednek el", és akikért "közös a felelősségünk".

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el az Úrangyala (Angelus) imát kísérő beszédét. A térre továbbra is csak meghatározott számú embert engednek be a biztonsági távolság betartásával. Ezt megelőzően Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika főoltára mögötti, úgynevezett Katedra-oltárnál mutatott be misét a pünkösdvasárnapot két héttel követő úrnapján. A szertartáson csak ötvenen vehettek részt, hogy biztosítani lehessen a távolságtartást.

Homíliájában Ferenc pápa a mai emberiséget emlékezetében és szívében is "árvának" nevezte. Hangsúlyozta, nem szabad elpazarolni életünket felesleges, függőséget teremtő és lelkünkben ürességet hagyó dolgok kutatásával. A tárgyak iránti sóvárgást szolgálni akarással kell helyettesíteni - mondta Ferenc pápa, aki a járványhelyzet teremtette nehézségekben az emberek közti "valós közelséget, szolidaritási láncot" sürgetett.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések