A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Megszólalt a Deák téri gyilkos édesanyja

Életveszélyben érzi magát a Deák téri kettős emberölés fővádlottjának édesanyja. Cs. Leventéné a Borsnak elmondta: a családja ismeretlenektől kap fenyegető üzeneteket – írja a Ripost.hu.

Szonja szerint a fia mindig is rendes gyerek volt, ezért egyértelmű, hogy a 18. születésnapját ünneplő Krisztián által elfogyasztott alkohol és kábítószer okozta a tragédiát: az új felnőtt Gergelyt (21) és Lászlót (16) késelte halálra.

Vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték a Deák téri kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét. A vád szerint Cs. Krisztián a nagykorúvá válását ünnepelte a barátaival, majd a buli után az utcán összeszólalkoztak egy másik társasággal. Krisztián végül leszúrta a 21 éves Gergelyt és a 16 esztendős Lászlót. A fiatal gyilkos két társát, J. Dánielt és J. Marcellt ugyancsak letartóztatták.

A Bors megtalálta Krisztián édesanyját.

„Nem is tudok gondolkodni”

– kezdte a megdöbbent Szonja, és hozzátette: kétli, hogy minden úgy történt, ahogy az a neten elterjedt.

„Nem hiszem el, hogy Krisztián csak úgy ment végig az úton, majd találkozott a másik csapattal, és gizdaságból fogta magát, és kést rántott! Eleve soha nem tartott magánál kést. Biztos az a két fiú adta a kezébe, akit vele együtt előzetes letartóztatásba helyeztek. Krisztián nem agresszív, ezt elfogultság nélkül mondhatom. Azt is tudom, ha az én gyerekemet ölték volna meg, és a másik oldalon állnék, én is a felelősök megbüntetését követelném”

– mondta az anya, aki szerint az történhetett, hogy mindkét társaság túlzásba vitte a bulizást.

„Lehet, hogy a másik csapat szólt be a fiaméknak, de nem tudhatom biztosan, mert nem voltam ott”

– fejtegette Szonja, majd arra a híresztelésre is rátért, mely szerint a gyermeke tipikus intézetis fiú

„Krisztián végig velem nevelkedett, csak egy, azóta megoldódott családi probléma miatt került néhány napra otthonba. Én vagyok az anyja, tudom, hogyan élt. Egy normális fiú, aki szereti a családját és rajong a négy testvéréért. Szörnyű tragédia történt, mégpedig a drogozás és az alkohol miatt. Biztos vagyok benne, hogy Krisztián módosult tudatállapotban tette, amit tett”

– szögezte le Cs.-né.

„Nem hiszem, hogy valaha is fel fogom dolgozni ezt a tragédiát. Amikor a rendőrök közölték, hogy mi történt, azt hittem, azonnal meghalok. Még ott tartok, hogy reggel, amikor felkelek, kiderül, hogy az egész csak egy rémálom. A fiam mellett a végsőkig kitartok, és fáj, hogy a bűncselekmény óta nem láthattam őt, de még csak információt sem kapok róla. A jogok őt is megilletik, a fiam nem szatír vagy kaszaboló sorozatgyilkos”

– magyarázta Szonja.

Az anya még nem volt képes a két áldozat családját felkeresni. Nem is tudja, mit mondhatna nekik. Mindenesetre tény, hogy veszélyben érzi magát a szeretteivel.

„Az interneten fenyegetnek bennünket, üzeneteket kapunk, és a fórumokon biztatják egymást idegenek, hogy keressenek meg minket, és végezzenek velünk. Okkal félünk”

– fejezte be Szonja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések