Hirdessen itt

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Hét bérletet kínál a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a 2020/2021-es évadra, az online értékesítés május 30-án indul közölte az együttes az MTI-vel.

 A bérletek értékesítése azért május 30-án kezdődik, mivel 1952-ben ezen a napon született Kocsis Zoltán, a kortárs magyar zene ikonikus alakja, aki 25 évig volt a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója.

Az értékesítés egyelőre csak online történik az együttes honlapján, majd június 1-től a programok elérhetők lesznek az országos jegyértékesítő hálózatokban is. Egyelőre nem a teljes nézőtér kerül eladhatóvá, de a zenekar felkészül arra az eshetőségre is, hogy amennyiben az őszi szabályozások lehetővé teszik, új sorokat nyissanak meg vagy biztonságos távolságba ültessék egymástól a nézőket - olvasható az összegzésben.

A koncertsorozatot október 8-án a Kocsis-bérlet nyitja, a négy hangversenyből álló esteknek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont. A hangversenyeken színpadra lép Baráti Kristóf hegedűművész, Fazil Say török zongoraművész és Bálint János fuvolaművész. Két alkalommal Hamar Zsolt zeneigazgató, egy-egy estén Makszim Vengerov és Michael Schonwandt vezényel.

Szintén a Müpa ad otthont a Kobajasibérletnek, amely 2020 decemberétől 2021 áprilisáig négy alkalommal várja a közönséget. Az első esten Schönberg-, Rahmanyinov- és Brahms-művek, majd Smetana és Janácek alkotásai, február 25-én Csajkovszkij, Prokofjev és Sosztakovics, zárásként pedig a 19-20.század német-osztrák zenéje szólal meg Korngold és Richard Strauss kalauzolásával. Olga Kern játssza Rahmanyinov III. zongoraversenyét, Alexander Ramm Csajkovszkij variációit, Kelemen Barnabás Korngold D-dúr hegedűversenyét. Karmesterként Hamar Zsolt, Oliver von Dohnányi, Vlagyimir Szpivakov és Christoph Altstaedt áll színpadra.

A budapesti Zeneakadémián a Ferencsik-bérlet négy koncertjén Schubert C-dúr szimfóniája, Schumann II. szimfóniája, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, Haydn Katona-szimfóniája és Mozart c-moll miséje is felcsendül. A Lukács- és a Pászti-bérlet hangversenyeit a Pesti Vigadóban hallhatja a közönség. A Lukács-bérletben egyebek mellett Liszt Tasso című szimfonikus költeménye és az Esz-dúr zongoraverseny, Kodály Zoltán Háry Jánosa és Concertója, Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje hangzik el.

A Nemzeti Énekkar Pászti-bérletében Frank Martin In terra pax, Poulenc Gloria, valamint Schumann Az éden és a péri című oratóriuma szólal meg. A Nemzeti Filharmonikus Zenekaron túl egy-egy koncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Capella Savaria is fellép. A kamarazenei Próbatermi vendégség-sorozat a Nemzeti Filharmonikusok próbatermébe nyújt bebocsátást, a Zenemánia című beavató koncertsorozat középpontjában a szimfonikus költemény áll.

A bérleten kívüli koncertek közül kiemelkedik a szeptember 25-i évadnyitó hangverseny, amely Bartók Béla halálának évfordulójához kötődik és a november 6-i est In memoriam Kocsis Zoltán címmel. A téli ünnepkör kezdetét karácsonyi hangversennyel, a végét pedig szórakoztató farsangindító koncerttel ünnepli a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések