Hirdessen itt

Eltűntnek hitt 17 éves barátnője levágott fejét megtalálták a migráns lakásán

Elfogtak egy kurd migráns, aki a gyanú szerint megölte és feldarabolta a 17 éves svéd barátnőjét, Wilma Anderssont. A lány hat hónappal ez előtt tűnt el, testének néhány darabja a mai napig hiányzik, azonban a fejét egy bőröndben találták meg a kurd férfi lakásában.

A férfi nevét nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit árultak el, hogy 23 éves, és 2006-ban érkezett menekültként Svédországba. Vagyis 9 évesen. Egy újabb sikeres integráció.

A rendőrség szerint Anderssont valamikor november 14-én, délután gyilkolhatták meg – írja az Expressen. A migráns szomszédainak vallomásai is ezt támasztják alá, akik elmondásuk szerint sikolyokat hallottak aznap délután a kurd férfi lakásából. Később motorosok egy csoportja hívta ki a rendőrséget, akik látták a férfit az autópályán sétálni. Elmondásuk alapján zavartnak tűnt és furcsán viselkedett.

A rendőrök azonosították a kurd menekültet, aki sokkos állapotban volt. Azt állította, verekedésbe keveredett és a vonatot is lekéste. Ezért sétál.

A rendfenntartóerők közben értesültek Wilma Andersson eltűnéséről, ezért átfogó nyomozásba kezdtek, melybe számos önkéntest is bevontak. A keresés során sorra kerültek elő a lány testrészei, ám egészen addig remélték, hogy életben van, míg két hét keresés után rá nem bukkantak Andersson levágott fejére.

A lány fejét egy bőröndben egy kitömött állat mellett találták meg, alumíniumfóliába csomagolva, ragasztószalaggal körbetekerve.



A kurd férfi mindent tagadott, noha rengeteg bizonyíték szólt ellene. A lakásában vérnyomokat találtak, számos késen azonosították barátnője DNS-ét, ám ezt azzal magyarázta, azokat a lány édesanyjától kapta ajándékba.

Ahogyan a nyomozók mélyebbre ástak, rátaláltak egy üzenetre, amit még 2018 nyarán küldött a férfi a lánynak. Ebben arról írt, hogy szeretné barátnőjét “darabokra vágni”.

Számos ismerős és tanú állította, a pár gyakran veszekedett, sokan közülük állítják, a férfi a gyilkosság előtt hónapokig bántalmazta barátnőjét.

Amikor Wilma Andersson fejéről kérdezték a rendőrök, a kurd férfi azt válaszolta, nem tartotta volna meg, ha ő lenne a gyilkos. Az, hogy nála volt, csupán a bizonyítéka annak, mennyire erős is szerelme. Elárulta, a fejet nagy becsben tartotta.

A férfi szerint egy haragosa próbálja rákenni a gyilkosságot, pedig ő ártatlan.

A kérdés már csak az, vajon az érzékenyítőtréningen átesett svéd bírók milyen döntést hoznak az ügyében?

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések