Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Brutális: konyhakéssel támadt idős szüleire egy részeg férfi Nógrád megyében – 79 éves édesapja súlyosan megsérült

Letartóztattak egy 56 éves férfit, aki részegen késsel támadt a szüleire, és bántalmazta édesapját a Nógrád megyei Héhalomban – erről a megyei főügyész tájékoztatta az MTI-t hétfőn.

Bóna Gyula elmondta: a gyanúsított április második felében szabadult korábbi elzárás büntetéséből, majd a szüleihez költözött.

A férfi korábban is italozó életmódot folytatott, ittas állapotban rendszeresen tanúsított emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó magatartást a szüleivel szemben, akik gyakran veszekedtek vele, és – eredmény nélkül – kérték őt az italozás abbahagyására, valamint az elköltözésre.

Április 29-én délután agresszív viselkedése miatt az anyja felhívta a rendőrséget, mire a férfi a konyhaszekrény fiókjából elővett egy konyhakést, majd azzal közelített szüleihez.

A szülőknek együttes erővel sikerült kicsavarniuk a kést a kezéből, ám a dulakodás során a gyanúsított arcon fejelte 79 éves apját, akit ököllel is arcon is ütött, amitől annak orrcsontja zúzódott.

A dulakodásnak a rendőrség megérkezése vetett véget.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványára – a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélyének megakadályozása érdekében – a nyomozási bíró elrendelte a férfi letartóztatását – közölte a főügyész.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések