Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bort akart, ezért megverték a miskolci férfit

Egy férfi átment az ismerőseihez italozni, majd a házigazda majdnem halálra verte, miután bort akart még kérni.

A féri tavaly nyáron ment át az ismerőse miskolci házába, hogy együtt italozzanak, ezért vitt is magával fél liter pálinkát. A házban összesen hárman voltak, a férfi, a házigazda és annak egy rokona. A külső szobában kezdtek el italozni.

A házigazda egy idő után lefeküdt aludni, a másik két férfi hajnalig ivott. A házigazda rokona egy időre elment a házból.

Ekkor a férfi bement a házigazdához, felébresztette és hívta, hogy igyanak tovább, valamint azt mondta, hogy adjon még neki bort.

Ezen összevesztek, ezért a férfi kiment és a külső szobában leült egy ágyra, ott viszont tovább hangoskodott.

Ezt a házigazda megelégelte, kiment hozzá a szobába és rákiabált, hogy "duguljon már el".
Ezek után kétszer megütötte, majd a pólójánál fogva felrántotta az ágyról, és baloldalon mellbe rúgta.
A férfi ezután haza indult, de az otthona ajtaja előtt összeesett. Az anyja hívta ki a mentőket.

A férfinek légmelle lett a rúgástól, ami életveszélyes.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a 38 éves támadó ellen. A férfi ellen egy másik ügy miatt eljárás volt érvényben. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek intézésétől. Ezen felül azt is, hogy egy más ügy miatt kapott felfüggesztet büntetését is kapja meg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések