Hirdessen itt

BÉT - Jelentősen csökkenő forgalom mellett mérséklődött a BUX a héten

Mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 34 796,13 ponton zárt pénteken, 384,77 ponttal, 1,09 százalékkal alacsonyabban előző csütörtöki záróértékénél. A részvénypiac forgalma 49,72 milliárd forint volt, jóval alacsonyabb az előző négy munkanapos hét 72,46 milliárd forintos adásvételénél.

A vezető részvények közül csak a Richter tudott erősödni 0,22 százalékkal, a legrosszabb teljesítményt az OTP nyújtotta 3,04 százalékos csökkenésével, de gyengült a Magyar Telekom is 2,25 százalékkal, míg a Mol ára stagnált.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek elküldött elemzésében arra emlékeztet, hogy a kormány továbbra is V alakú kilábalással számol, az Európai Bizottságnak benyújtott konvergenciaprogram szerint az idén 3 százalékkal zsugorodhat a GDP, jövőre pedig 4,8 százalékos felpattanás jöhet. A járvány az alappálya szerint a harmadik negyedévben lecseng, de ha ez csak október-decemberben következik be, a visszaesés elérheti a 6 százalékot is. A GDP-arányos költségvetési hiány az idén 3,8 százalék lehet, de a jövő évtől ismét csökkenő pályára állhat, és 2024-ben elérhető az 1 százalékos deficit.

A BMW bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztja a debreceni gyár építését, mert a vírus okozta gazdasági kilátások bizonytalanná váltak. Az autógyártó jelezte: továbbra is elkötelezett a magyar GDP 0,5 százalékát kitevő beruházás mellett.

Az MNB megkezdte kötvényvásárlását, a jegybank keddi első aukcióján 50 milliárd forint értékben vásárolt 2030, 2031 és 2038-ban lejáró állampapírokat bankoktól és befektetési alapoktól. Korábban heti 100 milliárd forintban maximalizálták a heti vásárlások összegét.

A forint a héten a 350-es szintre erősödött az euróval szemben.

A magyar tőzsdén megkezdődött a jelentési szezon. Az OTP a megugró kockázati költségek miatt számviteli veszteségről számolt be. A bankcsoport az első negyedévben 4 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, míg az előző negyedévben 103 milliárd forint, egy évvel korábban pedig 73 milliárd forint nyereséget. A korrigált konszolidált adózott eredmény mintegy 32 milliárd forint volt, 70 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, és 65 százalékkal kisebb az egy évvel ezelőttinél. Az Equilor elemzésében pozitívumként említi a működési eredmény 17 százalékos éves növekedését. A bank vezetősége 2020-ra vonatkozó várakozásait visszavonta.

A Richter profitja ugyanakkor nagyot nőtt, első negyedéves eredménye minden soron meghaladta az elemzők várakozásait. Az első három hónap árbevétele 16 százalékkal, adózott eredménye 35 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

A Mol vegyes eredményeket publikált. A vállalat készlethatásoktól tisztított CCS EBITDA-ja 191,4 milliárd forint volt, 33 százalékkal haladja meg a tavalyi első negyedévit, és 15,6 százalékkal magasabb az elemzők által várt 165,5 milliárd forintnál. A pozitív meglepetés a finomítás, kereskedelem üzletág várt feletti teljesítményének volt köszönhető, míg a kutatás-termelés szegmens kissé alulteljesített. Az adózott eredmény soron a vártnál nagyobb, 48,4 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a vállalat a forint gyengülése következtében elszámolt pénzügyi ráfordítás, és az olajárcsökkenés okozta készletátértékelés miatt.

A Waberer's eredménye a járvány ellenére javult. Az első negyedév árbevétele 5 százalékkal elmaradt ugyan a tavalyitól, de az EBITDA 1 százalékkal magasabb lett, a veszteség pedig 2,5 millió euróra mérséklődött a tavalyi 4,5 millióról. A beszámoló kiemelte, hogy az első negyedévben a járvány hatására 17 százalékkal esett vissza a nemzetközi fuvarozási üzletág EBITDA-ja, ám ezt a regionális logisztikai bevételek kompenzálták. A törlesztési moratórium ideiglenes felfüggesztésével átmenetileg fellélegezhet a Waberer's, de folynak a tárgyalások kiegészítő finanszírozásról. A cég pénzügyi helyzetét stabilnak ítéli a vezetőség, mert a bevételkiesést az időben megkezdett költségcsökkentési programok ellensúlyozták.

A Graphisoft Park igazgatótanácsa elfogadta az osztalékjavaslatot, így a társaság az "A" sorozatú részvények után 1060 forintos osztalékot fizet. Az osztalékfizetés tervezett napja június 8.

A héten az OTP-részvények ára 3,04 százalékkal csökkent, pénteken 9250 forinton zártak, heti forgalmuk megközelítette a 27,47 milliárd forintot.

A Richter 0,22 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 6905 forinton zárt, heti forgalma több mint 11,26 milliárd forint volt.

A Mol ára stagnált a héten, pénteken 2042 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 6,95 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom árfolyama 2,25 százalékkal csökkent, pénteki záróára 391 forint volt, heti forgalma több mint 806 millió forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3288,23 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 16,97 ponttal, 0,51 százalékkal alacsonyabban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések