Reggel 6 órától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn – jelentette be Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
A koronavírus-világjárvány miatt Szerbia a közelmúltban rendkívül szigorú korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek nyomán teljesen megtiltották a személyforgalmat az ország határain. Ez természetesen érinti a szerb–magyar határt is – közölte Szijjártó Péter.
Zsigó Róbert és Bányai Gábor képviselőtársaim azzal kerestek meg, hogy számos, a határ közelében élő magyarországi és vajdasági magyarnak, valamint a térségben működő vállalkozásoknak mindez komoly nehézségeket okoz, hiszen azok sem tudtak eddig átkelni, akiknek a munkahelyük a határ másik oldalán van – tudatta.
Képviselőtársaim kérése alapján megbeszéléseket folytattam a szerb belügyminiszterrel, Nebojsa Stefanoviccsal és az európai integrációs miniszterrel, Jadranka Joksimoviccsal, melyek során sikerült megállapodnunk abban, hogy három határátkelőhelyen lehetővé tesszük az ingázást a magyar és a szerb állampolgárok számára – tette hozzá.
Szijjártó Péter
Márciusban belépett az európai piacra a világ egyik legnagyobb ameri... kai streaming szolgáltató nagyvállalata. Most pedig az a döntés született, hogy a vállalathoz kapcsolódó európai ügyfélszolgálati központ, melyet az S2G Kft. fog működtetni, Budapesten jön létre. Újabb 300 munkahely.
0 Megjegyzések