Hirdessen itt

Szétszedték a kommentelők a momentumos Lenin-fiút, miután lámpavassal fenyegetőzött

Nagy felháborodást keltett az ex-gyurcsányista momentumos üdvöske, Szarvas Koppány Bendegúz Facebook bejegyzése, amelyben lámpavassal (azaz akasztással) fenyegette a fideszeseket. 

Szét is szedték a kommentelők, amire válaszul előbb a gerincességére hivatkozva csak átírta, majd később törölte a posztját. Mint az új bejegyzéséből kiolvasható, nem azért, mert most máshogy gondolja, hanem, mert rászóltak „felülről”. A józsefvárosi Fidesz lemondásra szólította fel Szarvas Koppány Bendegúzt.

Egy kórházkiürítésével foglalkozó cikket megosztva Szarvas Koppány azt találta kiírni közösségi oldalára: „Járványkezelés Fidesz módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: 

megdolgoznak a fiúk a lámpavasért.

Nem kellett sok idő, a kommentelők szétszedték a Lenin-fiúkat idéző mondatáért a momentum reménységét.

„Ennyit tudtok, a lámpavasazás igazi komcsi tempó” – jegyezte meg valaki, más meg arról írt, hogy „olyan szavakat használ, aminek nem tulajdonít nagy jelentőséget, pedig mi tudjuk, hogy anno mit jelentett”, hogy a szalonképesebb kommentekből idézzünk.

Szarvas Koppány először azzal védekezett, hogy mindenki félreértette a félreérthetetlent. Végül, mivel a népharag nem csitult, átírta a bejegyzését, hangsúlyozva, hogy azért nem törli, mert van benne gerincesség. Ez a gerincesség mindössze egy-két óráig maradt meg, mert nem sokkal később törölte a posztját. Mint az új bejegyzésében írta: „Ha csak a propagandisták magyaráznák félre, nem izgatna, sőt. Ha nem szeret a Fidesz, akkor végzem jól a munkámat” – ami azt jelzi, hogy továbbra sem érti, mi a baj azzal, hogy egy városrész képviselőjeként akasztással fenyegeti azokat, akik nem értenek vele egyet.

Majd úgy folytatja: „de szóltak sokan mások is, rendes, jóérzésű emberek (ezek szerint a fideszesek nem lehetnek sem rendes, sem jóérzésű emberek, ilyen tulajdonságaik csak a balliberálisoknak lehet), akik sokallták a megfogalmazást….„ – tehát rászóltak felülről, a pártból vagy a kerület vezetéséből.

A Józsefvárosi Fidesz közleményében lemondásra szólítja fel Szarvas Koppány Bendegúzt

Azt írták:„Mint látható, a momentumos képviselő úgy véli, jogos lenne, ha a fideszeseket felakasztanák. Az a politikus, aki az ország több mint felének támogatását elnyert politikai ellenfeleiről, vagy azok szavazóiról ilyen gondolatokat képes megfogalmazni, ráadásul azokat nagy nyilvánosság előtt le is írja, méltatlanná válik arra, hogy bármilyen közösséget képviseljen és közéleti tisztséget lásson el.”

Kíváncsian várjuk mit reagál erre Pikó András polgármester, aki a Momentum jelöltje volt a választáson, és a közelmúltban azt nyilatkozta, bár civilnek tartja magát, de nem bánja, ha momentumosnak tartják, sőt büszkén vállalja is a pártot, amelynek frakciójába a Fővárosi Közgyűlésben is beült.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések