A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ő lehetett az első magyar sportoló, aki elkapta a koronavírust – Tavaly decemberben fertőződhetett meg

Nem biztos, hogy Kapás Boglárka volt az első magyar sportoló, aki elkapta a koronavírust.

Eddig az úszó Kapás Boglárka volt az első magyar sportoló, akit koronavírussal diagnosztizáltak, de megvan rá az esély, hogy Tóth Tamás jóval korábban átesett a betegségen – írja az infostart. A 30 éves triatlonos az M4 Sportnak azt nyilatkozta, hogy a tavalyi év végén Vuhanban versenyzett, majd onnan Peruba utazott, onnan pedig egy héttel később a Dominikai Köztársaságba, ahol már rosszul érezte magát. Akkor azonban még senki nem tudott az új koronavírusról.

„Egyhetes borzalmas betegség következett, nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen beteg, a koronavírus összes tünetét produkáltam. Nem mondom, hogy az volt, de tény, hogy a lappangási idő végén egy majdnem egy hétig lázas forgolódástól és a tüdőgyulladás tüneteitől szenvedtem. Nagyon kíváncsi lennék egy teszteredményre, hogy az voltam-e” – mondta.

Tóth azt is hozzátette, hogy a vuhani versenyen induló többi magyar versenyzőnél is jelentkeztek tünetek, de a betegség náluk enyhébb lefolyású volt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések