Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Koronavírusos lett a 13 gyermekes apa

Pozitív lett a koronavírus-tesztje Roy Hann-nak, aki az egyik legnagyobb skót család fejeként vált ismertté- írja a 444.

Az apa nemrég vált igazán ismertté, amikoris nejével, Emmával megpróbáltak megbirkózni a koronavírus következtében bevezetett kijárási korlátozások nehézségeivel. Ez ugyanis a család számára különösen nagy kihívást jelent, mivel Roynak és Emmának összesen 13 gyerekük van, és ebből 10 még velük is él.

A család eddigi mindennapjai most teljesen megváltoztak azzal, hogy az ápolóként dolgozó, védőfelszerelést egyébként folyamatosan viselő férfi elkapta a koronavírust. "Szoktunk is viccelődni a munkában, hogy nagyobb eséllyel fertőződünk meg egy szupermarketben"-mondta Roy, aki meglepődött a teszt pozitív eredményén, de egyenlőre enyhe tüneteket produkál.

Az apa most hét napra elkülönítette magát családjától, a háztartás maradék 11 tagja pedig önkéntes karanténba vonult. Roynak egyébként 2-es típusú cukorbetegsége van, amely kockázati tényezőnek számít, de a férfi jól van, szerinte hamarosan újra visszatérhet a frontvonalra.

Bár az, hogy a családfő most otthon lehet megkönnyíti az édesanya mindennapjait, azonban a skót karanténszabályok továbbra is nehezítik az életüket. Skóciában a boltokban nem csak a megfelelő távolságtartásnak kell eleget tenni, hanem korlátozzák az egyszerre vásárolható termékek mennyiségét is, ez az intézkedés pedig határozottan nem 12 fős családokra lett szabva. És mivel egyes termékekből egyszerre maximum három darabot lehet venni, sokszor kénytelenek többször is fordulni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések