Hirdessen itt

Koronavírus: elözönlötték Tihanyt a felelőtlen turisták, besokallt a polgármester, ezt a döntést hozta

A berobbant tavasznak köszönhetően rengetegen indultak a hétvégén a szabadba, fittyet hányva a járvány miatti kijárási korlátozásokra. Így történt ez Tihanyban is, ahol ellepték a turisták a Balaton legszebb fekvésű településének belvárosát, már-már áldatlan helyzeteket idézve elő. 

Tósoki Imre, Tihany polgármestere az alábbi hivatalos közleményt adta ki ezután:

„A koronavírus-járvány terjedésével az ország minden polgárának jelentősen megnőtt a felelőssége. Magával, a családjával, de a tágabb környezetével szemben is. (...) A jó idő beköszöntével Tihanyban ismét megnőtt a látogatók száma. Tömegesen érkeznek a kirándulni vágyók, elsősorban a környező településekről. A falu közkedvelt helyszíneit, a Pisky sétányt, a Belső- tó partját, a piacok környékét és a kilátót csoportosan keresik fel a vendégek, ami súlyos egészségügyi kockázattal jár. A kijárási korlátozás lehetővé teszi a rekreációs célú gyalogos közlekedést, de nem engedi meg az autós turizmust. Ezért úgy döntöttünk, hogy a település központjában lévő parkolókat ideiglenesen lezárjuk.

Az itt élők egészségének védelmében kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak lakóhelyükön, annak környékén. Ne sodorják saját magukat és másokat veszélybe. Tartsák be a kijárási korlátozásokat! Fontos, hogy mindenki megértse: a veszélyhelyzet végéig maradjanak otthon, hogy utána minél hamarabb jöhessenek hozzánk!”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések