Kést állított az ajtóba egy dühös debreceni

A 43 éves férfi volt feleségéhez akart bejutni, azonban amikor az asszony nem engedte be a lakásba, dühöngeni kezdett. A debreceni járőrök elfogták.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2020. április 13-án 7 óra körül arról, hogy volt férje debreceni lakásuk bejárati ajtaja előtt dühöng. A rendőrök perceken belül a helyszínre mentek és elfogták az őrjöngő férfit.

Mint kiderült, a férfi beszélni szeretett volna volt feleségével, azonban amikor a nő nem engedte be, rugdosni kezdte az ajtót, majd egy kést is többször belevágott.

Az egyenruhások előállították a felsőpakonyi lakost a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőlejárás vele szemben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések