Hirdessen itt

Karanténkoncert és virtuális kiállítás is várja az érdeklődőket

Hévízen az otthonmaradás fontosságáról született dal, amely karanténkoncerten hallható. A debreceni Méliusz Juhász Péter könyvtár virtuális kiállításokkal várja olvasóit, emellett más vidéki könyvtár is kínál online tartalmakat vagy házhoz viszi a köteteket járványhelyzet miatt, míg a Nemzeti Színház online magazinműsort indított.

Hévízen az otthon maradás fontosságáról, az összetartásról, a közösség együttműködő erejéről szóló dal született a helyi Musica Antiqua Együttes és az általános iskola művészeti tagozatának vezetője jóvoltából. Varga Endre Maradj otthon! című dalát Bódis Bettina fiatal zalaegerszegi énekesnőnek írta, a művet a Facebookon és a Hévízi Televízió műsorában lehet megtekinteni.

A debreceni Méliusz Juhász Péter könyvtár virtuális kiállításokat kínál olvasóinak a veszélyhelyzet időszakában. A kiállítások anyagát a helytörténeti gyűjtemény dokumentumtárából és a lakosok által felajánlott fotókból válogatták, céljuk, hogy a közösségi gyűjtéssel egyre több lakost aktivizáljanak és vonjanak be a saját városrészének közösségi életébe. A érdeklődők a Nagyerdőt, az Újkertet, valamint a Lencztelepet és a Kerekestelepet bemutató helytörténeti kiállítások mellett a www.meliusz.hu honlapon Debrecen vendéglátása, a helyi úttörővasút és a virágkarneválok történetébe is bepillanthatnak.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ingyenesen hozzáférhetővé tette teljes digitális archívumát. A digitális helyismereti gyűjteményében megtalálható a Nyírvidék hetilap összes száma 1867-től 1944-ig, a Kelet-Magyarország és elődlapjainak számai 1945-től 2017-ig, a Nyíregyházi Televízió anyagai 2003-ig, a megszűnt Nyíregyházi Rádió teljes hangállománya, a Szabolcsi Szemle folyóirat összes száma 1937-től 1944-ig, a Hangsúly hangos irodalmi folyóirat valamennyi adása és mintegy hétszáz nyíregyházi képeslap.

A könyvtár tájékoztatása szerint a járvány idején is változatos tartalmakkal várják az olvasókat: online mutatják be a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle legújabb lapszámát, virtuális helyismereti kiállításokat készítenek, online térben folytatják a Helytörténeti esték című előadássorozatot, a közösségi oldalukon pedig naponta könyvajánlókkal, könyvritkaságokkal és játékkal várják a látogatókat. A könyvtár a tervek szerint virtuális ünnepi könyvhetet rendez és a névadó születésének 141. évfordulójáról is online formában fog megemlékezni.

Hódmezővásárhelyen első alkalommal csütörtökön viszik házhoz a városi könyvtár munkatársai a regisztrált olvasóknak a telefonon, e-mailen vagy az online katalógusból megrendelt köteteket. Annak érdekében, hogy mindenki hozzáférjen az új kiadványokhoz, az idén a gyűjteménybe került könyvekből háztartásonként kettőt választhatnak az olvasók.

Kaposváron elmarad idén a somogyi megyeszékhely legnagyobb kulturális eseménye, a május végére tervezett Rippl-Rónai Fesztivál. Az esemény Facebook oldala szerint bár a közösségi élmény az online térben nehezen pótolható, a szervezők a következő napokban, hetekben a programok hangulatát tükröző tartalmakat - archív anyagokat, zenekari produkciókat - osztanak meg a nagyközönséggel.

Barcson "ablakkönyvtárat" működtet a városi könyvtár. A Maradj otthon - olvass otthon! elnevezésű kezdeményezésnek köszönhetően a zárva tartó intézmény dolgozói által leselejtezett és egy csapadéktól védett párkányra kitett kötetek éjjel-nappal szabadon elvihetők.

Mobil könyvtárat működtet az önkormányzat Nógrád megyében Szécsényben és Balassagyarmaton. Szécsényben a telefonon, e-mailen vagy az internetes felületen megrendelt könyveket minden csütörtökön 10 és 14 óra között szállítják ki, először április 9-én. Balassagyarmaton múlt kedden indították el a mozgókönyvtári szolgáltatást. Csach Gábor polgármester arról is tájékoztatást adott, hogy a könyvtár dolgozói védőfelszerelésben állítják össze a könyvcsomagokat és szállítják házhoz. Az átadott könyveket az átvevőknek legalább öt napra "karanténba" kell tenniük lehetőleg lakótéren kívüli nyitott térben, és csak ezután hozzákezdeni az olvasáshoz, a visszavitt könyvek feldolgozását pedig hét napig nem kezdik meg. Hozzátette, kutatások alapján két-három napig él meg papíron a vírus, ezért ez az idő elegendő.

A budapesti Nemzeti Színház online magazinműsort indított SZÍN-HÁZ-HOZ címmel, az adások minden hétköznap 16 órától láthatók a teátrum Facebook oldalán. A Nemzeti Színház társulata a jelenlegi körülményekhez igazodva folytatja a munkát: a színművészek a biztonsági előírásokat szigorúan betartva jelentkeznek be a Facebookon keresztül. A 10-15 perces videókban amellett, hogy szó esik arról, ki hogyan éli meg az önkéntes karantén időszakát, minden alkotó produkcióval is készül, így a nézők egyszerre kapnak művészi és könnyedebb, színes tartalmakat is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések