A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Fucsovics: A nagy szerencsétlenségben volt egy kis szerencsém

Fucsovics Márton már nem úgy gondol a teniszidény felfüggesztésére, ahogy először viszonyult hozzá, és igyekszik szinten tartani magát.

A világranglistán 84. helyezett játékos az m4sport.hu-nak elmondta: először Ausztráliában hallott a koronavírus-járványról, de azt az év elején még csupán tőle független hírként kezelte. Miután onnan hazajött, még elutazott az európai versenyekre, majd március elején, a debreceni Davis Kupa-összecsapás során tevékeny részt vállalt a belgák elleni, 3-2-es magyar győzelemből. "A nagy szerencsétlenségben volt egy kis szerencsém" - utalt Fucsovics arra, hogy éppen Magyarországon tartózkodott, amikor a teniszvilágban is egymás után mondták le a tornákat. Hozzátette: az amerikai versenyek törlését követően még örült is kicsit annak, hogy a DK-siker után nem kell azonnal Los Angelesbe utaznia, és négy-öt plusz napot otthonában tölthet. 

"Aztán gyorsan elég komolyra fordult a helyzet, és már én sem így fogtam fel ezt az egészet. Próbálok arra összpontosítani, hogy minél hamarabb kerüljünk vissza a pályára, és amikor ez megtörténik, akkor a legjobb állapotban legyek. Ez jár most is a fejemben: maradjak egészséges, és lehet, hogy csak három hónap vagy fél év múlva, de addig szinten tudjam tartani magam, és aztán mielőbb újra százszázalékos legyek" - nyilatkozta.

Fucsovics kiemelte: sportágában elengedhetetlen, hogy ne csak erőnléti edzéseket végezzen, hanem teniszezzen is, amikor csak lehet. "Abban állapodtam meg az edzőimmel, hogy jó idő esetén, amikor a hőmérséklet tíz fok fölé emelkedik, kimegyek a pályára, és egy-két órát ütögetek. Egyébként pedig itthoni edzéseket próbálok meg beiktatni a programba" - mondta. Fucsovics hozzátette: a sportági szervezetektől folyamatos tájékoztatást kap a napi teniszhírekről, míg játékosok az internet segítségével állnak kapcsolatban egymással. Arról viszont még nem sokat tudott mondani, hogy a versenyek elmaradása milyen anyagi nehézséget jelent néhány társának.

Kifejtette: nagyon reméli, hogy a Davis Kupa november végi fináléjára már nem jelent veszélyt a járvány, és nyáron folytatódik a szezon. Köves Gábor szövetségi kapitánnyal a debreceni mérkőzést követően nem egyeztetett, a társakkal pedig nem találkozott. "Nem szeretnék most nagyobb társaságban edzeni, csak a partneremmel, valamint edzőimmel vagyok a pályán. De reméljük, hogy idővel jobb lesz a helyzet, és akkor biztosan lesznek összetartásaink" - mondta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések