Döbbenet! 39 éve egy amerikai író megjósolta koronavírus-járványt

Egy 1981-ben megjelent regény tartja lázban a világot hetek óta, amiben a szerző Dean Koontz egy olyan vírusról írt, ami halálos világjárványt okoz. A könyv és a valóság között van néhány hátborzongató egybeesés, és ez egyesek szerint látnoki képességekre utal. Vagy csupán véletlen.

A Sötétség szeme (eredetileg The Eyes of Darkness) című regény az összeesküvés-hívők új bibliája. A könyvben ugyanis szerepel egy csomó olyan dolog, ami kísértetiesen hasonlít a mostani valóságra. És van legalább annyi amennyi nem.

De kezdjük az elején: a könyv egy elképzelt világot fest le, ahol egy emberek által kifejlesztett, mesterséges vírus okoz pusztító világjárványt. A vírust a könyvben eredetileg Gorki-400-nak nevezte a szerző. Igaz, egy későbbi, de még jóval a mostani járvány előtti megjelent kiadásban, 2008-ban már Wuhan-400 néven szerepel az elszabadult vírus. És ez az a közös pont, ami felkeltette mindenki érdeklődését. Valljuk meg, nem mindennapi az ilyen egybeesés.


Az első kiadásban még Gorki-400 volt a vírus neve

De van elfogadható magyarázat erre is: a Szovjetunió felbomlása után új „ellenséget” keresett az író, és az 50-es években megépített wuhani virológiai központ kapóra jött a hidegháborús félelmek közepette.


Később már valóban Wuhan-400 néven szerepelt a kórokozó

De a kételkedők szemében ez is csak egy „persze” kategóriájú magyarázat. Mint ahogy azt is könnyedén lesöprik az asztalról, hogy a könyvben szereplő vírus mesterségesen kifejlesztett kórokozó volt, szemben a mostani állatról emberre átjutott Covid-19-cel. És az sem mellékes, hogy a regényben mindenki meghal, aki elkapja a vírust, a valóságban ez a szám 3 százalék körül van. De hiába ezek a kijózanító különbségek, aki akar mégis csak abban hisz, hogy volt aki előre látta a mostani egészségügyi katasztrófát. De hiába a logikusnak tűnő magyarázatok, a könyv most az egyik legkelendőbb cikk az antikvár piacon.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések