Hirdessen itt

Börtönbe kerülhet a halálos balesetet okozó, kecskeméti sofőr

A kecskeméti ügyészség cserbenhagyás miatt emelt vádat egy kecskeméti férfi ellen, aki elgázolt egy gyalogost, majd megállás nélkül továbbhajtott. Az elütött férfi ekkor még élt, de egy busz perceken belül halálra gázolta, miközben az úttesten feküdt.

A gyalogos férfi nem a zebrán ment át az úttesten, és kilépett egy közeledő autó elé. A sofőr autója bal tükrével elsodorta a gyalogost, aki az ütközés miatt a szemközti sávba zuhant. A férfi ezután anélkül, hogy segítséget nyújtott volna a földön fekvő, életveszélyben lévő férfinak, megállás nélkül elhajtott. 

A baleset helyszínére perceken belül egy busz érkezett, melynek sofőrje nem látta az úttesten fekvő, elgázolt férfit, annak sötét ruhája miatt, ezért keresztülhajtott rajta.

Az autó sofőrjével ellentétben a buszvezető azonnal megállt, és megpróbált segíteni a férfin, de már tehetetlen volt.

A gyalogos a busz áthaladása miatt olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen belehalt.

Az autós megszegte azt a szabályt, mely szerint a balesetet okozó autó sofőrje köteles azonnal megállni, és segítséget nyújtani a megsérült, vagy veszélybe került embernek, és a további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ha a férfi a gázolás után a helyszínen megállt volna, és segít az elütött gyalogoson, elkerülhető lett volna a halálos baleset.

Az ügyészség a férfit cserbenhagyással vádolja és börtönbüntetés kiszabását, emellett a vezetéstől való eltiltását javasolja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések