Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bill Gates szerint nyárra vége lehet a koronavírusnak, egy komoly feltétellel

Megszólalt a techguru.

Bill Gates a CNN vendége volt, és megpróbálta megválaszolni a világ jelenleg talán legnagyobb kérdését: mikor ér véget a világos sújtó járvány, a koronavírus?

Ha minden jól megy, nyárra a világ java túl lesz rajta – mondta Gates, de aztán hozzátette, hogy ehhez mire van szükség. Szerinte ez csak teljes leállással valósulhat meg, ahogy Kínában is volt. Náluk voltak olyan helyek, ahol 8-10 hétig semmi nem működött, ez persze a szegényebb országoknak nem fér bele, amit Gates is tud. Emiatt valószínű, hogy nyárra nem szűnik meg mindenhol a járvány.

Említette a tömeges tesztelést is, ami szerinte egy jó módszer, elvégre minél több beteget tudnak elkülöníteni, annál kevesebb esély van a vírus terjedésére.

Forrás: Metabro.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések