A Pesti Úti idősotthonban két levelet kaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központból. Az elsőben az állt, hogy a „beküldött mintában kevés sejtes elem volt található”, azaz nem jó a mintavétel. A másnap feladott levélben már más okra hivatkoztak: arra, hogy a minta szállítás közben kifolyt – írta a 24.hu.
Április 9-én az országos tiszti főorvos utasítására végeztek el koronavírus-tesztet összesen 500 betegen, ebből 74 sikertelen volt.
„Azt, hogy ezzel a 74 teszttel probléma van, nem egy vagy két nappal a tesztelés után tudta meg az otthon vezetője, Skultéti József, hanem csak kilenc nap múlva" – közölte Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes.
Kilenc, az otthonban lakót teszteredmény híján még mindig nem szállítottak el, róluk a mai napig nem tudni, fertőzöttek-e vagy sem.
A főpolgármester-helyettes felelőtlen cselekedetnek minősítette azt, hogy a járványügyi hatóságok csak ilyen sok idő elteltével értesítették az idősotthont az elrontott tesztekről.
0 Megjegyzések