A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Tokió 2020 - Bátorfi Zoltán: kicsit megnyugtatott a halasztás

Bátorfi Zoltán, a története során először csapatkvótát szerzett magyar női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya azt mondta: kicsit megnyugtatta a keddi hír, hogy 2021-re halasztották a tokiói olimpiát.

"Várható volt, hogy ez a döntés születik. Inkább az lepett meg, hogy ilyen hamar meghozták ezt a döntést, azt hittem, hogy még várnak vele, de végül is érthető, mert sok selejtezőversenyt nem tudtak volna már megrendezni - nyilatkozott a szövetség honlapján a szakember. - Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor térhetünk vissza a normális kerékvágásba, ebből a szempontból kicsit megnyugvást jelent a halasztás. Lekerül rólunk az a nyomás, amit az okozott, hogy jön az olimpia, de nem tudunk edzeni. Így legalább nyugodtan lehet kivárni a járvány végét. Sokkal jobban stresszelnék persze, ha nem lenne kvótánk."

A női csapat már januárban megszerezte az indulási jogot az ötkarikás játékokra, ez három főt jelent, ketten közülük az egyéni versenyben is indulhatnak. Magyarországnak még a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros révén van reális esélye a kvótaszerzésre, de Majoros Bence is reménykedik férfi egyesben.

A válogatott tagjai közül mindenki otthon várja a helyzet normalizálódását.

A tokiói olimpiát eredetileg július 24. és augusztus 9. között rendezték meg, a koronavírus-járvány miatt hozott halasztási döntés után a seregszemlének egyelőre még nincs új időpontja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések