Hirdessen itt

A Mol is segíti a kórházak fertőtlenítőszerrel való ellátását

A Mol Magyarország is segíti a kórházak fertőtlenítőszerrel való ellátását - jelentette be az állami tulajdonú olaj- és gázipari vállalat ügyvezető igazgatója a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Ratatics Péter közölte: a Mol almásfüzitői egységében a hétvégén megkezdik a felületek és az emberi testfelületek fertőtlenítésére is alkalmas szer gyártását, naponta 50 ezer liter mennyiségben.

Hozzátette: a készítményt először a kórházak, kiemelt közintézmények, a nagyüzemi felhasználók kapják meg, a tervek szerint két hét múlva pedig a kiskereskedelemben is elérhetővé teszik.

A következő három hét - napi három műszakban folyó - termelése elegendő lesz az egész ország két-három hónapos fertőtlenítőszer-szükségletének fedezésére - ismertette Ratatics Péter, aki a kormánynak is köszönetet mondott az együttműködésért.

A bejelentés kapcsán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára azt hangoztatta: közös cél, hogy megóvjuk az emberek egészségét és a nemzetgazdaságot is mozgásban tartsuk. Hozzátette, hogy a kezdeményezés kiváló példája a vállalati szektor és a kormány együttműködésének, továbbá annak is záloga, hogy "a járvány után minél hamarabb talpra állhassunk".

A kormány azon dolgozik, hogy megfelelő mennyiségben tudja biztosítani az állami egészségügy és a lakosság számra a védekezéshez szükséges eszközöket - jelezte az Schanda Tamás.

Mint mondta: először az egészségügy szükségleteit kell kielégíteni, majd a további állami-közösségi feladatellátáshoz szükséges mennyiséget kell biztosítani, "minden más igény csak ezek után következhet".

Közlése szerint a megfelelő védőeszközök biztosításának, két útja van: az egyik, hogy külföldről - jellemzően Kínából - vásárolják és beszállítják azokat. Ilyen módon a héten több mint 3 millió maszk, több mint 130 ezer védőruha, 100 ezer pár gumikesztyű, és 86 lélegeztetőgép érkezett Kínából Budapestre - idézte fel az államtitkár.

A járvány elleni védekezés jegyében a kormány úgy döntött, hogy a külföldi beszerzésekkel párhuzamosan megnöveli és kiépíti a védekezéshez szükséges alapanyag- és késztermékgyártó kapacitásokat, mert az itthon gyártott termékek könnyen elérhetőek, gyorsan szállíthatóak, hamar eljutnak a kórházakba, egészségügyi intézményekbe.

A hazai gyártás emellett hozzájárul ahhoz is, hogy a Magyarországra is begyűrűző, az elmúlt évtizedben nem tapasztalt mértékű gazdasági visszaesést is mérsékelje" - fogalmazott.

Elmondta, hogy az ITM a hazai gyártás megerősítése, kiépítése érdekében szervezi az alapanyag-ellátás biztosítását, így például a textilét, a műanyagét, az etanolét, és szükség esetén segíti a piaci szereplők összekapcsolódását-

Schanda Tamás beszámolt arról is, hogy a legnagyobb cégektől a legkisebbekig számtalan önkéntes felajánlás érkezik a kormányhoz, számos vállalattal pedig a kabinet vette fel a kapcsolatot a gyártási tevékenységük átállítása érdekében. A maszkok és a különböző védőruhák esetében is "folyamatosan szervezik és támogatják az együttműködéseket" - közölte.

A lakosság ellátásának folyamatos biztosítása a legfontosabb szempont azon cégek kiválasztásánál, amelyeknél a honvédelmi irányító törzs teljesít szolgálatot - közölte a Honvédelmi Minisztérium miniszteri titkárságvezetője.

Ruszin Romulusz elmondta: szerdától 71-ről 84-re nő azoknak a létfontosságú vállalatoknak a száma, amelyeknél a honvédelmi irányító törzs segíti a vállatok vezetését.

A kiválasztott cégek az oxigén-előállításban, valamint az élelmiszerellátásban játszanak kulcsfontosságú szerepet - közölte.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések