Hirdessen itt

Történelmi döntés: a Mazsihisz kitárta kapuit a reformzsidó felekezetek előtt

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nagy lépést tett azon az úton, amelynek végén valódi, 21. századi zsidó ernyőszervezetté válhat. Tagjai közé fogadta a progresszív, reform-irányvonalat követő magyar zsidó hitközségeket.

A progresszív és reformzsidóság szervezetei lassan három évtizede vannak jelen Magyarországon, közösségeik leglátványosabban abban különböznek a hagyományos, neológ és ortodox zsidó közösségektől, hogy a nők számára teljes vallási egyenjogúságot biztosítanak.

A Heisler András vezette, döntő részben neológ közösségekből álló Mazsihisz közgyűlése ma többséggel úgy döntött, hogy kiterjeszti védőernyőjét a progresszív közösségekre is, a jövőben még komolyabban veszi ernyőszervezeti küldetését, így vált vasárnapi közgyűlésünk után társult taggá szervezetünkben a Szim Salom progresszív zsidó egyesület és a Bét Orim reformzsidó hitközség.

A Mazsihisz kitüntetett feladatának tekinti, hogy – a neológia hagyományosan magyar hagyományának megőrzése mellett – a változó világra nyitott zsidóság érdekképviseleteként a zsidóság minden irányzatát befogadó szervezetté váljon.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések