Magyarkanizsa pravoszláv pópája Szent Száva napi ünnepi előadásán egy erősen soviniszta felhangú, a magyarokat is sértő beszédet tartott.
A beszédében nem csak Magyarkanizsa, de több környező, többségében magyar lakosságú település neve elé is önkényesen a szerb jelzőt ragasztotta, illetve hülyének nevezte azokat, akik vegyes házasságban élve, (szerinte) nem elég szerbek. Az abszolút magyar többségű Magyarkanizsa járásban ezáltal egy vallási ünnepen sikerült megsérteni a helyi magyarságot Jovica Mojsilović magyarkanizsai pravoszláv pópának.
Beszédének fordítását alább közöljük:
Jovica Mojsilović magyarkanizsai pravoszláv pópa: „Adj Isten, mélyen tisztelt próta ( = pravoszláv esperes), helyi önkormányzati képviselők, kedves pravoszláv szerbek, Szent Száva gyermekei! Ma, Szerbkanizsán, mi pravoszláv szerbek, pravoszláv keresztények ünnepeljük atyánkat, Szent Szávát, és mindig énekeljük neki a szentszávai, avagy számomra nemzeti szerb pravoszláv Szent Száva-himnuszt”
Ezután felolvasta Száva rövid életrajzát, majd így folytatta: „Szent Száva megteremtette az utat, hogy visszatérjünk először önmagunkhoz, és ismét azok legyünk, akik vagyunk és akiknek kell, hogy legyünk, vagyis pravoszláv szerbeknek, pravoszláv keresztényeknek vagy leginkább szentszávai keresztényeknek. Ezért vissza kell térnünk, és nem szabad várnunk, mert ha várunk, nagy a veszélye annak, hogy elveszítjük azt, ami jelenleg birtokunkban van, és eltűnünk, mint nemzet. Több mint tíz éve vagyok itt, Szerbkanizsa nagy szomorúságára és szerencsétlenségére hányszor láttam a végzetet, de csak egyének végzetét, akik sajnos csak szerb névvel vagy szerb (eredetű) családnévvel rendelkeznek, de egyáltalán nem érzik magukat szerbnek. Most ebben a teremben is ülnek ilyenek, de mivel még egy gramm agyuk sincs, vagy – Urambocsá! – hülyék vagy fajankók, vagy netán a nem szerb házasfél miatt, ezért elfelejtették azt, hogy kik voltak a szüleik, apjuk, anyjuk, testvéreik, mindazért, mert nem tudják megérteni, kik és mik ők valójában! Azt kell mondanom, hogy Szent Száva nem engedi meg, hogy elpusztuljunk, de ő azért elvárja azt, hogy egy kicsit visszatérjünk hozzá, és tegyünk némi erőfeszítést, hőstettet érte és a szerb nemzetünkért, majd akkor segíteni fog nekünk. Íme egy példa.
Tíz évvel ezelőtt Szerbkanizsán fennállt a veszélye annak, hogy bezár a templomunk, úgy mint Szerbmartonoson (!) 45 évvel ezelőtt, illetve Szerbhorgoson (!) 8 évvel ezelőtt.
De a pópa és az őt körülvevő pasztorális tanácstagok áldozatos munkájának köszönhetően az elhunytból ezredes lett! És ez talán a legjobb mutatója annak, hogy csak erőfeszítésekkel, kitartással és össznemzeti ideákkal tudjuk megvalósítani céljainkat. Nem szabad hibáznunk és nem szabad csüggednünk. Jelszavam: „Amikor mindenki azt hiszi, hogy itt a vége, nálam csak itt kezdődik”, ezért ismét arra kérem önöket ezen a nagy szerb ünnepen, hogy térjetek vissza pravoszláv hitünkhöz és pravoszláv egyházunkhoz, amíg túl késő nem lesz számotokra is, de számunkra is, mint az egész nemzet számára. Ámen, adja az Isten, hogy így legyen!”
Majd ezután egy politikai fenyegetést intéz a hallgatósághoz a színpadról: „Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy megkérjem a helyi önkormányzat képviselőit, ideértve mind a nemzettársaimat, mind pedig azokat, akik nem a nemzettársaim, hogy ne játsszanak nemzeti érzéseimmel! Én nem vagyok szerbkanizsai szerb, hanem sajkásvidéki. 7-8 hónappal ezelőtt megállapodtunk, hogy visszaállítjuk Karađorđević I. Péter király emlékművét. Ezt meg kell tennetek, ha nem tartjátok be adott szavatokat, akkor nem emberek vagytok . De ha nem tartjátok be a szavatokat, olyan emlékművet fogunk emelni a falu központjában, a város központjában, amely mellet árbóc fog állni a szerb nemzeti lobogóval, és akkor nem 1,5 – 2 méteres lesz az emlékmű, ahogy eredetileg terveztük, hanem 10 méteres, amit mindannyiótoknak néznetek kell majd. Ez az utolsó figyelmeztetésem: megragadtam ezt a lehetőséget, és nem fogok többet figyelmeztetni. (…) Ismétlem, mi nem találtuk fel a spanyolviaszt, mi olyasmit állítunk vissza, ami valamikor ott állt, és ezt meg kell valósítani, enélkül különben nem lesz őszinte megbékélés (a szerbek és a magyarok között).”
A teremben jelentős számban jóhiszemű magyarok is jelen voltak, ahogy arra Mojsilović is utalt beszédében. Köztük nem kis számban magyar iskolások, akiknek szintén énekelniük kellett a Szent Száva-Himnuszt.
Forrás: Délhír
0 Megjegyzések