Segítségért ment a kormányhivatalba, megütötte az ügyintézőt

Ügyintézőt pofozott meg egy nő a tatabányai kormányhivatalban.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be egy nővel szemben, aki segélyt akart kérni a kormányhivatalban, ám a kikérdezése közben a gyámügyi szakügyintézőt pofon ütötte. Az ügyintéző nyolc napon belül gyógyuló sérülést szerzett.

A vádirat szerint a nő 2019. június 19-én áldozatsegítség kérése miatt kereste fel a tatabányai kormányhivatalt, ahol őt az ügyféltérben fogadták. A gyámügyi szakügyintéző megkezdte a hivatali eljárás lefolytatását és ismertette őt az áldozatsegítésre vonatkozó szabályokkal.

Miközben a szakügyintéző folytatta a tájékoztatást és a kikérdezést, a nő hirtelen az őket elválasztó pulton átnyúlva, minden előzmény nélkül pofon ütötte az ügyintézőt, majd feldúlt állapotban távozott. Ezt követően mintegy fél órával visszatért az épületbe, ahol trágár módon kiabált és fenyegetőzött. Az ügyintéző a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ám nem kérte a bántalmazó megbüntetését.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság az elkövetőt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje, továbbá a próbaidő tartamára rendelje el pártfogó felügyeletét.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések