Hirdessen itt

Pályakerékpáros vb - Filutás 14. a pontversenyben, világcsúcs és címvédés az üldözéses versenyben

Filutás Viktor 14. helyen zárta a pontversenyt a Berlinben zajló pályakerékpáros világbajnokság pénteki versenynapján.

A 23 éves magyar kerékpáros egy éve 20. volt ebben a számban, amelyet idén az új-zélandi Corbin Strong nyert meg.

Négy másik versenyzővel együtt nagyot bukott a női omnium első versenyszámában Laura Kenny. A számban egyaránt kétszeres olimpiai és világbajnok brit klasszis, akinek alig egy hónapja tört el a válla, folytatni tudta a viadalt. A bukást okozó címvédőt, a holland Kirsten Wildet hátrasorolták az első számban elért eredményéhez képest. A győzelmet a japán Kadzsihara Jumi szerezte meg.

Világcsúcsot tekert a férfiak egyéni üldözéses versenyében Filippo Ganna. A címvédő olasz kerékpáros saját korábbi, 4:02.647 perces rekordját adta át a múltnak azzal, hogy 4:01.934 perc alatt, 61 kilométeres óránkénti átlagsebességgel teljesítette a négy kilométeres távot. A döntőben pedig felülmúlta az amerikai Ashton Lambie-t, ezzel negyedszer lett a szám világbajnoka.

Eredmények (a viadal eredményközlője szerint):
női omnium, világbajnok:
Kadzsihara Jumi (Japán) 121 pont
2. Letizia Paternoster (Olaszország) 109
3. Daria Pikulik (Lengyelország) 100

férfi 1 kilométeres időfutam, világbajnok:
Sam Ligtlee (Hollandia) 59.495 másodperc
2. Quentin Lafargue (Franciaország) 0.254 másodperc hátrány
3. Michaël D'Almeida (Franciaország) 0.608 mp h.

férfi egyéni üldözéses verseny, világbajnok:
Filippo Ganna (Olaszország)
2. Ashton Lambie (Egyesült Államok)
3. Corentin Ermenault (Franciaország)

női sprint, világbajnok:
Emma Hinze (Németország)
2. Anasztaszija Vojnova (Oroszország)
3. Li Vaj-sze (Hongkong)

férfi pontverseny, világbajnok:
Corbin Strong (Új-Zéland) 58 pont
2. Sebastián Mora Vedri (Spanyolország) 40
3. Roy Eefting (Hollandia) 36
...14. Filutás Viktor 5

További cikkek:
  • Szíria - Orosz-török megállapodás a feszültség csökkentéséről Idlíbben
  • Március 6-án mutatják be a Laurencia című balettet az Erkel Színházban
  • A néppártnál könyörgött a Fidesz kizárásáért Cseh Katalin
  • Komolyzenei programok a győri tavaszi fesztiválon
  • Kovács Zoltán: Magyarország minden olyan intézkedést meg fog hozni, ami a magyar emberek érdekében szükséges
  • Megjegyzés küldése

    0 Megjegyzések