Hirdessen itt

Márky Jenő: a teniszszövetség főtitkára menekül a felelősség elől

Márky Jenő szerint Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkára a felelős azért, hogy meghiúsult a február közepére tervezett magyarországi női torna megrendezése.

A Római Teniszakadémia (RTA) vezetője és a júniusi – 2014 óta Bukarestben zajló – salakpályás verseny jogtulajdonosa vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében cáfolta az MTSZ főtitkárának szombati állásfoglalását. Eszerint tavaly tavasszal Márky Jenő megvezette a kormányt, mert úgy tett vállalást a versenyének Budapestre hozataláról, hogy arra semmilyen előzetes jóváhagyása nem volt a döntéshozó WTA-tól.

Márky Jenő reagálásában kifejtette: a februári verseny szervezőinek egy év állt rendelkezésükre a feltételek előteremtésére, hogy a versenyzők jogai a WTA szabályai szerint ne sérüljenek.

"Nem a verseny előtt két héttel kell a helyszínt és a pénzügyi garanciát előteremteni úgy, hogy az amerikai tulajdonos is tisztában volt a magyar kormány 2019. február 18-i rendeletével. Azt senki nem róhatja fel nekem, hogy nem teszek meg mindent a Hungarian Grand Prix eredeti helyszínére való visszakerülése érdekében, erre kötelez a magyar állammal kötött szerződésem is. Richter Attila tudatosan, előre megtervezve arra számított, hogy a helyzet komolysága és az idő rövidsége folytán az államot rá tudja kényszeríteni a 1043/2019 (II.18) számú kormányhatározat visszavonására és a támogatási összeg átcsoportosítására a februári esemény megrendezésére" – jelentette ki az RTA vezetője.

"Ennek eléréséhez a hazugságok terjesztésén kívül hamis dokumentumok benyújtását is bevállalta, s ezek alapján utasította el az áthelyezési kérvényemet január 14-én a WTA, amely elutasítás természetesen nem fogadható el, mivel valótlan állításra és dokumentumokra alapozva született meg. Ebben a hazug, minden szempontból törvénytelen játszmában a játékosok jogai példátlan módon sérültek, melynek súlyos következményei lehetnek még. Richter Attila a teljes felelőse a kialakult helyzetnek. Hazárdjátékot játszott és elbukott."

Márky Jenő közölte: az, hogy a nevezés elkezdődhetett és lezárulhatott a játékosok jogait biztosító adatlap és rendelkezésre álló helyszín nélkül, csak úgy fordulhatott elő, hogy a főtitkár hamis dokumentumokat nyújtott be a WTA-nak a helyszínre vonatkozóan, amiért súlyos felelősség terheli.

"Ezek után a felelősséget akár rám, akár a magyar kormányra hárítani felháborító" – tette hozzá Márky Jenő.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések