Március 23. és 27. között rendezik a Digitális Témahetet, amelynek fő célja, hogy a pedagógusok és a diákok érdekes és változatos iskolai tevékenységek keretében fejlesszék digitális kompetenciáikat, valamint megismerjék a projektalapú oktatás eszköztárát.
A Digitális Témahét projektjei révén a tanulók olyan versenyképes tudást szerezhetnek a csatlakozó partnerek és a résztvevő tanárok segítségével, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jövőben keletkező vagy megváltozó munkaköröket be tudják tölteni - mondta el Solymár Károly, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Hozzátette: arra biztat minden olyan szervezetet, céget, szakembert, amelyek és akik programjukkal hozzá tudnak járulni a diákok digitális kompetenciafejlesztéséhez, hogy csatlakozzanak a Digitális Témahéthez.
További hírek:
- Tavaly 50,9 milliárd forint nettó nyerséget ért el a K&H
- Szilvássy nyerte a válogatót az olimpiai kvalifikációs birkózóversenyre
- Mérsékelt ütemben bővült az amerikai gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben
- Koronavírus - Újabb fertőzések Németországban, válságstábot alakított a kormány
- Szíria - Török miniszter: az orosz küldöttséggel folytatott tárgyalás ellenére fennáll a légtérhasználat problémája Idlíbben
0 Megjegyzések