Szlovákiában a koronavírus veszélyével összefüggésben péntektől az ország nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast - közölte a kormány biztonsági tanácsa (BRSR) csütörtökön.
Szlovákiának hét, nemzetközi utasforgalmat lebonyolító polgári repülőtere van, közülük a legjelentősebb az éves átlagban mintegy kétmillió utast ellátó pozsonyi Stefánik repülőtér (BTS), illetve a kassai (KSC) és a poprádi (TAT) légikikötő.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a kormány biztonsági tanácsa a koronavírus veszélyével összefüggésben további intézkedéseket is hozott, ezek közé tartozik, hogy a határátkelőkön szúrópróbaszerű vizsgálják majd az utasokat, illetve az egészségügyi minisztérium hatásköre alá rendelve egy vészhelyzeti csoportot is létrehoznak, amely járvány idején a szükséges intézkedések megtételével foglalkozik majd.
Szlovákiában, bár már több gyanús esetet megvizsgáltak, eddig nem mutatták ki a koronavírus jelenlétét.
További hírek:
- Régészeti parkot és látogatóközpontot alakítanak ki a római limes magyarországi szakaszán
- Koronavírus - Menczer: felértékelődik a konzuli regisztráció
- Koronavírus - Menczer: elképzelhető, hogy hazajöhetnek a tenerifei szállodában rekedt magyarok
- Borrell: a civil szervezetek hozzájárulnak a jogállamiság előmozdításához
- Koronavírus - Kormány: senki ne utazzon fertőzött területekre!
0 Megjegyzések