Powered by Jasper Roberts - Blog

Így bánnak a demonstrálókkal Macron erőszakos rendőrei – videó

Folyamatosan kerülnek fel a francia kormány politikáját élesen kritizáló sárgamellényesek elleni rendőri erőszakot bemutató videók a közösségi oldalakra. De ez nem is meglepő, hiszen Edouard Philippe lényegében feljogosította a rendőröket, hogy a legdurvább eszközökkel lépjenek fel a demonstrálókkal szemben.

A legutóbbi erőszakos felvételeket a független francia A7Media csoport munkatársa rögzítette szombaton Bordeux-ban, ahol egy – vélhetően igazoltatásra félreállított – demonstrálót kapnak ki a tömegből, majd látják el alaposan a baját a rendőrök. Ráadásul, ahogy az ilyen felpaprikázott helyzetekben lenni szokott, a kipécézett férfi védelmére kelők több helyütt is összeugranak a zsarukkal, akik viszont az erőszakos tetteiket megörökítőket igyekeznek eltávolítani a környékről, vagyis éppen a kemény rendőri fellépés nyomán pattan ki valódi balhé a feszült helyzetből.


Persze egyáltalán nem meglepő, hogy könnyen eljár a zsaruk keze mostanság Franciaországban. Mert bár eljárás indult az egyértelmű túlkapásokat elkövető rendőrök ellen, azért az ország miniszterelnöke, Edouard Philippe január közepén egy Twitter-bejegyzésben szentesítette a rendőri erőszakot. Tweetjében azt írta:

időnként igenis erőszakosan kell fellépni a rendfenntartás érdekében.



Forrás: 888.hu

0 Megjegyzések