Hirdessen itt

Gyurcsány dülöngélve adta elő magát: hazánk tönkrement az elmúlt években

Magyarország szétesett, a kormány „őrületet szervez”. Gyurcsány Ferenc bibliai példákkal megtűzdelt beszédében diavetítéssel és fóliázott kórházi menüvel értékelt évet.

Már több éves hagyomány a Demokratikus Koalíciónál, hogy minden év elején Gyurcsány Ferenc visszatekint az elmúlt időszakra, és beszédben foglalja össze a legfontosabb történéseket.

Idén, szintén a DK-s hagyományoknak megfelelően, az Örömódával kezdődött az évértékelő, amit a (hangjában is érezhetően) megfázott exminiszterelnök tartott az éltesebb korú közönségnek.

Pártomnál jobban érdekel a hazám

– nyitott a pártelnök, aki a haza jelen állapotát „szétesettnek” jellemezte.

„A köztársaság halott” – folytatta Gyurcsány, szerinte a nemzet fogalmát kisajátították. Ezt követően a gyergyóditrói eseményekről értekezett, ahol szerinte a Sír Lankai-i vendégmunkásokat elüldözték.

Őrület, amit a magyar kormány szervez

– fogalmazott, majd bibliai példákkal élve a kormány népszerűséghajhászását Júdás-pénzhez hasonlította. Meglepő módon Máté újszövetségi történetét is idézte a DK elnöke,
Maradjatok emberek! – szólította fel közönségét Gyurcsány, hozzátéve, hogy mielőtt „szociálpszichológia fogalomnak” neveznék őt a konzervatív médiában, ő emberekről beszélt, nem pedig „bevándorláspárti” beszédet tartott.

A klerikalizmus nem egyenlő a kereszténységgel

– szögezte le a pártelnök, hozzáfűzve, hogy Magyarországon klerikális és nem keresztény hatalom uralkodik.

Szót ejtett a megszűnt Népszabadságról is, majd Márait hozta fel példaként az emberség értékére, amiből ő kijelentése szerint egy lépést sem fog hátrálni.

Niedermüllerre is kitérve azt kijelentette, hogy

„nem elég fehérnek, heteroszexuálisnak és kereszténynek lenni Magyarországon, hanem fideszesnek is kell lenni.”

„Menjenek ezek a pokolba!” – üzente Gyurcsány a kormánynak, majd diavetítés következett: az exkormányfő grafikonokat vetített ki, amik a GDP alakulását mutatták a 2010-es szinthez képest. Gyurcsány interpretációjában úgy fogalmazott, hogy Magyarország gazdasági helyzete szürke, mint a „kormányfő agyának egy része”. Ezt követően a bérviszonyokról és az egészségügyről is prezentált:

Hullik a magyar, mint nyári melegben a légy!

– fogalmazott dörgedelmesen Gyurcsány, majd újabb performansz következett. Előhúzott egy fóliázott, állítólagos kórházi reggeli menüt, és újra elküldte a „pokolba”, majd a „csudába” Orbánt.
Gyermekeink és unokáink egyre kevésbé lesznek versenyképesek – tért át az egészségügyről az oktatásra Gyurcsány, majd újabb grafikonok jöttek, immár a tanárhiányról. Volt egy kis wassalbertezés, majd a korrupciós indexről jött az újabb dia.

Ezt egy bizarr videóbejátszás követte: Orbán Viktorra és Mészáros Lőrincre montázsolták át a Titanic ikonikus hajós jelenetét, majd éles váltással az összefogás szükségességét hajtogatta az átlagosnál érezhetően enerváltabb szónok.

A beszéd zárlatában a régi sérelmeken való felülemelkedés fontosságát hangsúlyozta Gyurcsány, egy végletesen kettészakadt politikai teret emlegetve. Külön üdvözölte a frakcióhoz csatlakozott Bősz Anettet, majd a Párbeszéd politikusait.

Vagy együtt fogunk kormányozni, vagy sehogy

– fejtegette emelt hangon Gyurcsány.

Egyórányi beszédének befejezésében az ellenzéki pártok összetartását emelte ki, az „európai demokratikus nemzetekhez való visszatérést” tűzve ki célul.

Forrás: Mandiner

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések