A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Brexit: Így ünnepelték a britek a kilépésüket – Videó

Nigel Farage, a Brexit párt elnöke a héten elmondta: “szeretjük Európát, csak az Európai Uniót utáljuk”

A londoni parlament toronyórájának világhíres harangja, a Big Ben hangjával búcsúzott az Európai Uniótól az Egyesült Királyság – igaz, hogy a harangjáték felvételről szólt.


A 161 éves szerkezetet – amelynek harangjátéka legalább olyan híres, mint maga az óra -, valamint az órának és a harangnak otthont nyújtó, jelenleg teljesen felállványozott Erzsébet-tornyot 29 millió fontos (11,5 milliárd forintos) költségvetéssel négy évig tartó rekonstrukciónak vetik alá. A munkálatok várhatóan 2021 tavaszáig tartanak. Boris Johnson miniszterelnök a BBC televíziónak nyilatkozva a minap elmondta, hogy 500 ezer fontba kerülne a Big Ben soron kívüli megszólaltatása a Brexit pillanatában. Ezután állampolgári kezdeményezés indult a pénz összegyűjtésére közösségi finanszírozás formájában, de a Big Ben végül nem szólalt meg pénteken brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor, amikor az Egyesült Királyság 47 év és egy hónap tagság után kilépett az Európai Unióból.

A harangjáték azonban így sem maradt el: péntek éjjel egy visszaszámláló digitális órát vetítettek a kormányfői hivatalnak otthont nyújtó Downing Street falaira, majd a Brexit pillanatában ezt felváltotta a Big Ben vetített képe, amelyet az óra harangjának tizenegy kongatása kísért, felvételről.

Utána a brit lobogó stilizált képét vetítették a Downing Street falára.


Péntek éjjel a legradikálisabb brit EU-ellenes erő, a Nigel Farage vezette Brexit Párt több ezer híve ünnepelte Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból a londoni parlament előtti téren.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője azóta számos nyilatkozatában kijelentette, hogy újabb függetlenségi népszavazásra van szükség, mert Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London “kirángassa” az EU-ból.

Boris Johnson azonban nemrégiben hivatalosan közölte, hogy London nem járul hozzá az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához.

Forrás: Magyar Fórum

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések