A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Az MSZP már behódol Gyurcsányéknak

Abban egyetértenek Gyurcsány Ferenccel, hogy a baloldali pártoknak közös miniszterelnök-jelöltet kell állítaniuk 2022-ben – jelentette ki Kunhalmi Ágnes.

„A következő időszakban biztos, hogy koalíciós együttműködésekre és akármilyen módon egy koalíciós kormányzásra kell készülni”

– jelentette ki Kunhalmi Ágnes. A szocialista politikus arra a kérdésre, hogy miért vett részt annyi MSZP-s politikus Gyurcsány Ferenc hétvégi évértékelőjén, úgy fogalmazott, hogy az egy baráti gesztus volt az MSZP részéről a DK felé.

„Itt mindenkinek áldozatokat kell hozni, még azoknak is, akik adott esetben a legnagyobb támogatottsággal rendelkeznek”

– jelentette ki Kunhalmi Ágnes, aki elmondta azt is, hogy a szocialisták abban egyetértenek Gyurcsány Ferenccel, hogy közös miniszterelnök-jelöltet kell állítaniuk 2022-ben.


Forrás: Mandiner

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések