Hirdessen itt

„Az életemről van szó, bíró úr” – Portik időt kért a bíróságtól, Gyárfás is megszólalt a vallomása után

Elképesztő biztonsági intézkedések közepette, állig felfegyverzett, golyóálló mellényes kommandósok vezették be a bilincsbe vert Portik Tamást ma reggel a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermébe.

Portik szürke darócruhában, ápolatlan, hosszú hajjal, szakállal érkezett. Ellentétben Gyárfás Tamással, akit mintha skatulyából húztak volna elő. Portik tekintete rögtön összeakadt a második sorban ülő Gyárfás Tamáséval, majd pár másodperc múlva zavartan elfordította a fejét, aztán ő is leült a vádlottak padjára.

– Nem követtem el a bűncselekményt, nem vagyok bűnös – jelentette ki Póta Péter bíró előtt a vádlott, Portik Tamás. Majd hozzáétette: szerinte manipulálták, meghamisították azokat a hangfelvételeket, amiken a vád alapul. A bíró úgy tervezte, a négy napra kitűzött tárgyalás végén Portik Tamást is meghallgatja, de ő időt kért a védekezés felépítéséhez. „Az életemről van szó, bíró úr" – magyarázta Portik a kérést.

Mint ismert, Jozef Rohác 1998. február 11-én a Margit utcában megölte a piros lámpánál kocsijában várakozó Fenyő Jánost. A bérgyilkos 19 lövést adott le a médiavállalkozóra, ebből 5 találta el.

– Nem kommentálom Portik vallomását – válaszolta a szünetben a Blikk kérdésére Gyárfás Tamás. – Ha már így hozta a sors, végre tisztázhatom, ami húsz éve sötét árnyékként vetül rám. Tavalyelőtt április 17-én őrizetbe vettek és meggyanúsítottak. Nem emlékeztem arra, ami húsz éve történt. Az elmúlt, szörnyű időszakot kihasználva felidéztem az egykor történteket. Rávilágítottam azokra a tévedésekre, amik a nyomozást téves irányba vezették.

Ekkorra Portikot kivezették a teremből, Gyárfás pedig vaskos iratcsomót vett elő, majd hosszan részletezte, miből származott Fenyő Jánossal az üzleti vitája. Állította, indítéka nem volt Fenyő megöletésére, akivel a szembenállása azon alapult, hogy ki vezeti a Napkeltét gyártó céget. Miután ezt lezárták, megbékéltek, peres ügyeiket lezárták. Sőt, Fenyővel a halála előtt egy évvel az 1997-es sajtóbálon még kezet is fogott.

A per csütörtök reggel folytatódik Gyárfás Tamás vallomásával.

Élete végéig rács mögött maradhat

Portik a 90-es évek egyik alvilági vezéreként élet-halál ura volt. Előbb Prisztás József, majd Boros Tamás megöletéséért 15, illetve 13 év börtönbüntetésre ítélték. Most pedig azzal vádolják, hogy Gyárfás Tamás megbízásából ő utasította Jozef Rohácot Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolására. Ha ez bebizonyosodik, a most 53 éves Portik élete végéig rács mögött maradhat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések