A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A turizmusnak komoly kihívást jelent a járvány

Az idegenforgalomnak komoly kihívást jelent a koronavírus-járvány, amelynek lehetnek a turizmuson túlmenő gazdasági hatásai is – mondta Halmai Péter egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A közgazdász közlése szerint az amerikai-kínai kereskedelmi viták enyhülése ígéretesebbé tette a világgazdasági kilátásokat. A koronavírus megjelenése nem várt tényező, amely kedvezőtlen irányú eltérést jelent azokhoz a gazdasági folyamatokhoz képest, amelyeket előzetesen prognosztizáltak – magyarázta.

Halmai Péter jelezte, hogy a gazdasági következmények átgondolása jelenleg még tart. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járvány terjedésének sebessége, jellege, a probléma kezelésének módja hatással lehet a gazdaságra.

Fontos lenne lassítani a vírus terjedését, kézben tartani a folyamatokat, mert akkor a gazdasági következmények is kezelhetők lesznek – fejtette ki.

A jelenlegi ismeretek szerint a világgazdaság folyamataiban nagyon drámai eltérésre nem kell számítani, de ez nem lehetetlen – jegyezte meg a szakértő.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések