A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Vízilabda Eb: három gólt kapva masírozott elődöntőbe a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott érvényesítette a papírformát és bejutott a legjobb négy közé a budapesti Európa-bajnokságon.

A papírforma alapján nem kellett, hogy gondot okozzon Bíró Attila csapatának a Franciaország elleni negyeddöntő, hiszen a magyar gárda jóval erősebb játékerőt képvisel a galloknál. Ennek ellenére a franciák egyáltalán nem kezdték megilletődötten a negyeddöntőt, miközben a magyar lányok kissé idegesebben és a megszokottnál jóval több hibát vétve vízilabdáztak.

Mindez azt eredményezte, hogy a franciák "csak" háromgólos hátrányt szedtek össze az első negyedben, ráadásul két emberelőnyös szituációt is gólra tudtak váltani, de persze idegeskednünk ekkor sem kellett. A francia játékosok bátran vállalkoztak és amíg bírták energiával rendre veszélyes helyzeteket alakítottak ki, jegyezzük meg viszont, hogy ezeket kevesebb sikerrel értékesítették.

A második félidőre Kasó Orsolyát Gangl Edina váltotta a magyar kapuban, aki elhatározta, hogy a szerbek után a franciáktól sem szeretne gólt kapni és ez végül be is jött. A harmadik negyedet 5-0-ra, a záró felvonást 3-0-ra nyertük meg, a francia játékosok energiája pedig egyre csak fogyott, a találkozó végén már nem tudtak érdemi helyzetet kidolgozni.

Bíró Attila együttese győzelmével bejutott az elődöntőbe, ahol már jóval komolyabb feladat vár a lányokra: a világbajnoki ezüstérmes és olimpiai kvótával már rendelkező Spanyolországgal küzdenek meg. Aki hisz a babonákban és a történelem ismétlődésében, annak pedig csak annyit mondunk: amikor 2016-ban Európa-bajnok lett a magyar csapat, a legjobb nyolc között ugyanúgy a franciákat győzte le...

Női vízilabda Európa-bajnokság, negyeddöntő
Magyarország-Franciaország 16-3 (5-2, 3-1, 5-0, 3-0)
Vezette: Dreval (orosz), Nicolosi (olasz)
Magyarország: Kasó - Máté 1, Gurisatti 1, Vályi 3, Parkes 1, Keszthelyi 4, Garda 1. Csere: Szilágyi 2, Illés 1, Leimeter 2, Gyöngyössy, Rybanska, Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Franciaország: Derenty - Millot 1, Guillet 2, Mahieu, Dhalluin, Deschampt, Daule. Csere: Bachelier, Bouloukbachi, Radosavljevic, Vernoux, Clerc.  Szövetségi kapitány: Florian Bruzzo

Korábban
Spanyolország-Görögország 12-9 (4-3, 2-2, 3-1, 3-3)
Oroszország-Olaszország 13-7 (3-2, 3-3, 4-1, 3-1)
Hollandia-Szlovákia 22-2 (6-0, 3-0, 7-1, 6-1)

A 11. helyért
Németország-Szerbia 15-13 (4-2, 1-2, 2-6, 4-1, 4-2) - ötméteresekkel

A 9. helyért
Izrael-Horvátország 11-7 (1-1, 6-2, 2-2, 2-2)
 
Az elődöntő párosítása
Spanyolország-Magyarország
Hollandia-Oroszország

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések