A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Távozik Görögországból az IMF

A görög kormányfő szerint az ország gazdasági teljesítményének javulását jelzi, hogy a Nemzetközi Valutaalap bezárja athéni irodáját. Kiriakosz Micotakisz Washingtonban tárgyalt az IMF vezetőjével, Krisztalina Georgievával.

Symela Touchtidou, Euronews:

"Csaknem tíz éven át az IMF szakértői Athén központjában dolgoztak a mögöttem látható épületben – mondja az Euronews tudósítója. Itt készültek a jelentések a görög gazdaság állapotáról. Újabb jelentéseket is írnak majd Görögországról, de nem lesz közvetlen kapcsolata az IMF-nek a görög bürokráciával."

Éveken át tömegtüntetéseken tiltakoztak Görögországban a megszorítások ellen, amelyeket a kormány az Európai Unió és az IMF hitelprogramja fejében vállalt.

„Az IMF azért jött Görögországba, hogy olyan technokrata szakértelemmel segítsen, amellyel annak idején az Európai Unió nem tudott. Az adósság csökkentését kérték. Az IMF ahhoz is ragaszkodott, hogy szigorú fiskális reformokat vezessenek be, de szakértői téves számításokkal kalkuláltak, és ezzel hozzájárultak az ország GDP-jének komoly visszaeséséhez" 

– magyarázza Napoleon Maravegiasz közgazdász professzor.

Görögország már törlesztette hitelei nagy részét a Nemzetközi Valutaalapnak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések