Különleges feladatot teljesít az Exatlon Hungary második évadában Gelencsér Tímea.
A sportos modell idén mikrofonra cserélte az akadálypályákat, riporterként dolgozik a TV2 műsorában. Noha közösségi oldalán dögösebbnél dögösebb képeket oszt meg magáról, a Vasárnapi Blikknek elárulta, nem érzi formában magát.
– Az egész nap forgatással telik, kevés szabadidőnk van, így nem tudok annyit edzeni, mint otthon. Próbáltam futni az első néhány nap, de a betonon bedurrant az Achilles-ínam, utána pedig sodort a forgatás és a rengeteg teendő – mesélte Timi, aki már alig várja, hogy az edzéseit újra beillessze napi rutinjába.
Míg tavaly ugyanis ott volt neki a pálya, idén – őszinte sajnálatára – ki sem próbálhatja az akadályokat.
– Nagyobbak és izgalmasabbak, mint tavaly, viszont aggódik a stáb egy esetleges sérülés miatt, így nem engedik, hogy kipróbáljam bármelyiket is. Az ügyességi feladatokat viszont néha velem tesztelik, így legalább jut nekem is valami – tette hozzá a Miss World Hungary 2016-os győztese, aki rengeteget készült a riporterkedésre.
– Néztem sportriportereket, hogyan fogalmaznak, illetve alaposan felkészültem a versenyzőkből. Van segítségem a pálya mellett, így egy-egy interjú előtt megbeszéljük, hogy mire figyeljek, mi lehet aktuális kérdés, amire kíváncsiak vagyunk. Hálás vagyok a stáb támogatásáért.
Ráadásul Tímea a műsorvezetőtől, Palik Lászlótól is elleshet ezt-azt.
– Lacitól sokat tanultam. Nyugodtan, magabiztosan beszél, míg én izgulok, gesztikulálok és sokkal gyorsabban beszélek – vallotta be Timi. – Azt mondta, a szakma kulcsa az egyszerűség és a természetesség. Ami persze nekem nem könnyű, hiszen ott áll két kamera, mikrofon van a kezemben, és tudom, hogy sokan nézik otthon a műsort. Ezt kell kikapcsolnom.
Kutyáját hiányolja
Gelencsér Tímeának a legnehezebb a dominikai munkában, hogy nem láthatja családját. Velük azonban legalább tud csetelni vagy beszélni időnként, imádott kutyája, Licsi azonban ezekből többnyire kimarad.
Kutyáját hiányolja
Gelencsér Tímeának a legnehezebb a dominikai munkában, hogy nem láthatja családját. Velük azonban legalább tud csetelni vagy beszélni időnként, imádott kutyája, Licsi azonban ezekből többnyire kimarad.
– Őt nem lehet pótolni, hiába van itt néhány kutya, akiket időnként simogatok. A múltkor videócseten beszéltem a családommal, és anyu kérdezte tőle, „hol van Timike?". Jobbra-balra keresgélt, nagyon aranyos volt – mesélte nevetve Timi.
0 Megjegyzések