Hirdessen itt

Kiderült, kit gyilkoltak meg és ástak el Vámosmikolán – Mindenki szerette a hölgyet

Megöltek, majd elástak Vámosmikolán egy 77 éves asszonyt kedden. A rendőrség két embert gyanúsít emberöléssel - közölte korábban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.

Mint megírtuk, a gyanú szerint egy 33 éves ipolytölgyesi nő és 20 éves becskei társa bántalmazták az idős asszonyt, aki belehalt sérüléseibe, majd a holttestet elásták.

A helyi hírportál, a Hídlap úgy tudja, hogy az áldozat egy köztiszteletben álló nő volt, aki korábban védőnőként is dolgozott. Szerintük az elkövetők és a meggyilkolt nő ismerték egymást, a korábban az asszony többször kisebb-nagyobb összegekkel segítette ki őket, néhány nappal ezelőtt meg is lopták a hölgyet. - írja az Index.

A helyieket megrázta a hír, a közösségi oldalakon többen azt mondták, hogy újra kellene szervezni a polgárőrséget Vámosmikolán.

A két feltételezett elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták, előállították, majd őrizetbe vették. Velük szemben emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást és kezdeményezik letartóztatásukat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések